Az esküvő tökéletesnek ígérkezett. A terem tele volt virágok illatával, a fények ragyogtak, a vendégek nevetése és a halk zene harmonikusan kísérte a pillanatot. A menyasszony hófehér ruhájában sugárzott, a vőlegény szemében boldogság csillogott, és a taps hangja betöltötte a termet. Minden a tervek szerint zajlott – egészen addig, amíg váratlanul ki nem nyíltak az ajtók.

Belépett egy férfi. Ruhája szakadt és koszos volt, arca fáradt, haja kócos. Nyilvánvalóan hajléktalan volt. A vendégek értetlenül és megvetően méregették: mit kereshet itt, a fényűző ünnepségen? Néhányan összehúzták szemöldöküket, mások idegesen hátrébb húzódtak. A vőlegény arca megkeményedett, a menyasszony meglepetten dermedt mozdulatlanná.

A férfi azonban figyelmen kívül hagyta a tekinteteket. Magabiztosan odalépett a zenészekhez, és mikrofont kért. A teremben azonnal csend lett. Mindenki azt hitte, hogy pénzt vagy ételt fog kéregetni.

De a férfi rekedtes hangon így szólt:

„Nem azért jöttem, hogy kolduljak. Azért vagyok itt, hogy emlékeztessek valamire, amit nem szabad elfelejteni.”

A vendégek döbbenten hallgatták, ahogy mesélni kezdett.

Elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt egyszerű építőmunkásként dolgozott. Akkoriban egy fiatal diák – a mostani vőlegény – nyári munkát vállalt náluk. A férfi segített neki, amikor megsérült, és atyai gondoskodással támogatta. Később azonban az ő saját élete összeomlott: elvesztette az állását, családját, otthonát, és az utcára került.

„Azt hittem, már senkinek sem számítok” – mondta halkan. „De egy nap, amikor éhesen és kétségbeesetten ültem egy padon, ő odajött hozzám. Enni adott, kabátot hozott, és azt mondta: egyszer minden jobb lesz. Aznap megmentette az életemet. Ma pedig azért jöttem, hogy hálát mondjak, és boldogságot kívánjak neki.”

A teremben síri csend lett. A vendégek, akik percekkel korábban még lenézték a férfit, most szégyenkezve hallgatták. A menyasszony szemében könnyek csillogtak, a vőlegény pedig odalépett hozzá, és szorosan átölelte.

Az esküvő, amely addig csupán ünnep volt, hirtelen mélyebb értelmet nyert. Mindenki megértette: soha nem szabad ítélkezni a külső alapján, mert egy ember története többet rejthet, mint gondolnánk.