A rendőrség bejelentést kapott illegális árusításról a főutca sarkán, ezért rögtön a helyszínre siettek. Amikor azonban meglátták az ártalmatlan, zöldségesládája mellett álló idős asszonyt, elszántságuk jelentősen alábbhagyott.

A nő gondosan elrendezett paradicsomok, sárgarépák és uborkák mellett állt, kifakult pulóvert és kopott szoknyát viselt.

– Nagymama, tudja, hogy tilos az utcán árulni? – kérdezte nyugodtan az egyik rendőr.
– Tudom, drágám – sóhajtotta az asszony. – Csak pénzre van szükségem a beteg fiam gyógyszerére. Nincs senkije, és mástól nem várhat segítséget. Ezeket a zöldségeket én magam termesztettem a kertemben. Semmi rossz nincs ebben.

A rendőrök egymásra néztek. A szabálysértés nyilvánvaló volt, de az asszony iránt érzett szánalom erősebbnek bizonyult.

– Ezúttal eltekintünk a büntetéstől – mondta az idősebb rendőr. – De, nagymama, próbáljon meg más munkát találni. Más kollégák talán nem lesznek ilyen elnézőek.
– Igen, igen, természetesen – felelte a nő idegesen, mintha már alig várná, hogy továbbálljanak.

– Ha már itt vagyunk, vehetnénk magától valamit – ajánlotta kedvesen az egyik rendőr. – Csináljunk egy jó cselekedetet.
– Nem, drágám, erre nincs szükség – vágta rá gyorsan. – Már így is rengeteg vevőm van.
– Rengeteg vevő? – lepődött meg a másik. – De hát sehol senki.
– Hát… ők reggel jönnek – kuncogott az asszony. – Csak nem találkoztak velük.

– Akkor legalább egy kis paradicsomot elviszünk – nem tágított a rendőr.
– Nem kell, fiam – legyintett ismét –, hadd jusson a többieknek.

A hangja remegett, a tekintete ide-oda cikázott. Ekkor az egyik rendőr összevonta a szemöldökét, odahajolt, és kivett egy paradicsomot a ládából. Alaposan megvizsgálta, majd egy pillanat alatt megváltozott a tekintete.

– Tartóztassák le. Azonnal.
– Mi? Mi történt? – kérdezte döbbenten a kollégája.