A Moretti család luxuskúriája négy napon át leginkább egy magánkórházra emlékeztetett. Orvosok, ápolók és biztonsági őrök nyüzsögtek folyamatosan a folyosókon. Feszült légkör uralkodott, és senki sem mert a feltétlenül szükségesnél hangosabban megszólalni.

A legnagyobb hálószobában feküdt a harmincöt éves Adrian Moretti – egy férfi, akinek már a puszta neve is rettegésben tartotta az egész várost. Ő állt annak a hatalmas családnak az élén, amely évtizedek óta irányított egy kiterjedt üzleti hálózatot, és kapcsolatokat ápolt az ország legbefolyásosabb embereivel.

Néhány nappal korábban luxusautója felrobbant, nem sokkal azután, hogy elhagyott egy privát éttermet. Adrian csak annak köszönhette az életét, hogy sofőrje azonnal kirángatta az égő roncsból. Súlyos sérüléseket szenvedett, és elvesztette az eszméletét.

A család a legjobb szakorvosokat hívatta a kúriába. Tizenkét orvos váltotta egymást az ágya mellett. Vizsgálatok sorozatát végezték el, elemezték a laboreredményeket, és az aktuális állapotának megfelelően módosították a kezelést.

Ám Adrian állapota napról napra csak romlott.

Vérnyomása veszélyesen ingadozott, szívverése szabálytalanná vált, és egyes szervei kezdtek felmondani a szolgálatot. Az orvosok nem értették, miért nem reagál a beteg a kezelésre a várt módon. „Mindent megtettünk, ami tőlünk telik” – mondta egy este a vezető orvos, Dr. Riccardo Bellini Adrian öccsének, Matteónak. „Ha nem javul az állapota, lehet, hogy az éjszakát sem éli túl.”

Matteo ököllel csapott a falra.

„Akkor hozzanak még egy szakorvost! Bármennyit kifizetek!”

„Nem a pénzen múlik. Ki kell derítenünk, miért reagál a szervezete ilyen hevesen.”

Matteo dühvel teli arccal meredt rá.

„Akkor derítsék ki!”

A birtokon dolgozók között volt a huszonkét éves Sofia is. Egy szegény családból származó, egyszerű takarítónő volt, aki alig néhány hónapja állt a Moretti család szolgálatába. Idejének nagy részét a konyhában, a folyosókon, valamint olyan helyiségekben töltötte, ahová a többi alkalmazott ritkán tette be a lábát.

Adriannal személyesen alig találkozott. Csupán annyit tudott róla, hogy veszélyes ember, akinek senki sem mert ellenszegülni.

Ám a férfi állapota aggasztotta. Minden nap látta az anyját, amint a hálószoba előtt ülve halkan zokogott. Az asszony a baleset óta alig vett magához ételt.

Sofia többször is vitt neki teát és friss törölközőket. Egyszer még azt is hallotta, amint az asszony suttogja:

– Adrian, kérlek, ne add fel! Az apádat már elveszítettem. Téged sem veszíthetlek el!

Azon a végzetes délutánon Sofiát azzal bízták meg, hogy takarítsa ki az Adrian hálószobájához vezető folyosót. A szobában épp műszakváltás zajlott az orvosok és ápolók között, így a személyzetnek gyorsan és halkan kellett mozognia.

Miközben a szemetet vitte ki, észrevett egy kis üvegampullát, amely használt papírzsebkendők közé volt rejtve.

Eleinte egyszerűen ki akarta dobni, ám ekkor észrevette, hogy az ampullán még rajta maradt a címke egy darabja.

Fény felé tartotta.

A címkén egy olyan anyag neve állt, amely ismerősnek tűnt számára.

Sofia néhány másodpercig meredten bámulta az apró betűket. Aztán remegni kezdett a keze.

Nem volt orvos, de mielőtt ebbe a munkába kezdett volna, hónapokig segített az édesanyjának egy kis patikában. Ott megtanulta felismerni bizonyos gyógyszerek alapvető jelöléseit – és ami még fontosabb: tudta, hogy egy bizonyos anyag rendkívül veszélyessé válhat, ha nem megfelelően alkalmazzák.

Újra az ampullára pillantott.

Aztán sietve az orvosok felé indult.

– Doktor úr! Látnia kell valamit, amit találtam – azonnal!

Dr. Bellini épp kilépett Adrian hálószobájából. Megállt, és bosszúsan nézett a lányra.

– Mi történt? – Ezt találtam a szobája melletti szemetesben.

Átnyújtotta az ampullát.

Az orvos elvette, eleinte alig mutatott érdeklődést. Ám amint elolvasta a címkét, arckifejezése azonnal megváltozott.

– Pontosan hol találta ezt?

– A hálószoba ajtaja melletti szemetesben. Papírzsebkendők alá volt rejtve.

Az orvos minden oldalról megvizsgálta az ampullát, majd odahívott egy másik szakembert. Rövid konzultáció után a két férfi riadt pillantást váltott egymással.

– Ez lehetetlen – suttogta az egyikük.

– Mi ez? – kérdezte Sofia.

Bellini vett egy mély levegőt.

– Bizonyos körülmények között ez az anyag súlyos szívritmuszavarokat okozhat, és károsan hathat az idegrendszer működésére. Ha a beteg ismételten kapott belőle, az magyarázatot adhat azokra a tünetekre, amelyeknek eddig nem találtuk az okát.

Sofia elsápadt.

– Azt akarják mondani, hogy valaki megmérgezte őt?

Az orvos nem válaszolt közvetlenül.

– Azonnal további vizsgálatokat kell végeznünk. És mindenekelőtt ki kell derítenünk, kinek volt hozzáférése a gyógyszereihez.

Percek alatt a hír eljutott Matteóhoz is. Berontott a folyosóra, és magyarázatot követelt.

– Ki tette ezt?

Dr. Bellini a magasba emelte az ampullát.

– Még nem tudjuk. De valaki olyan anyagot adhatott a testvérének, amely súlyosan rontotta az állapotát.

Matteo a biztonsági személyzethez fordult.

– Zárjatok le minden kijáratot! Senki sem hagyhatja el a birtokot, amíg ki nem derítjük az igazságot.

Abban a pillanatban Sofia a folyosó végén lévő ajtó felé pillantott.

Ott állt egy férfi, kifogástalan szabású öltönyben.

Lorenzo Moretti volt az, Adrian személyes tanácsadója és a család jobbkeze. Közel tizenöt éve dolgozott mellette. Beavatottja volt az üzleti ügyeinek, a magánéletének…