Amikor egy közel 150 kilogramm súlyú fiatal nő lépett elő, az egész palota hangos nevetésben tört ki. Ám néhány perccel később mindenki döbbenten bámult.

Sándor hercegnek mindene megvolt, amiről más férfiak csak álmodozhattak. Pompás királyi palotában élt, hatalmas vagyon felett rendelkezett, szolgák és hadsereg állt a rendelkezésére, és ő volt hivatott örökölni az egész királyság trónját. Egy dolog azonban hiányzott: harmincéves korára sem felesége, sem örököse nem volt.

Apja, Richárd király már régóta tanácstalan volt. Évek óta hívta a palotába a szomszédos országok legszebb és legnemesebb származású fiatal hölgyeit. Hercegnők, gazdag hercegek leányai és a legbefolyásosabb arisztokrata családok sarjai érkeztek – mindannyian abban reménykedtek, hogy elnyerik a herceg kegyeit.

Sándor azonban mindegyiküket visszautasította.

Némelyikük túlságosan öntelt volt, másokat csak a vagyona érdekelt, megint mások pedig úgy viselkedtek, mintha pusztán a „hercegnői” rangjuk automatikusan jogot adna nekik a királyi trónra. Sándor kezdte úgy érezni, hogy a nők százai között sem talál egyetlen olyat sem, aki önmagáért, valódi valójáért szeretné őt.

Egy este Richárd király magához hívatta a dolgozószobájába.

– Sándor, elég volt! Harmincéves vagy, és az egész királyság örökösre vár. Egy hónapon belül választanod kell egy feleséget. Nem hallgatok meg több kifogást! – A herceg tudta, hogy apja ezúttal nem fog engedni. Hosszan töprengett, hogyan találhatna olyan nőt, aki nem csupán szépségével vagy származásával képes őt rabul ejteni. Végül egy szokatlan ötlettel állt elő.

Úgy döntött, nyilvános próbát hirdet, amelyen a királyság bármely nagykorú, hajadon nője részt vehet, társadalmi helyzetétől függetlenül.

A palota dísztermében egy hatalmas, közel kétméteres fémgyűrűt állíttatott fel. A gyűrű külső peremét lángok övezték, míg a közepe üres maradt. A résztvevők feladata az volt, hogy úgy haladjanak át a gyűrűn, hogy testük, hajuk vagy ruházatuk egyetlen része se érjen a tűzhöz.

A herceg elmagyarázta, hogy nem csupán egy szép nőt keres. Olyan valakit keres, aki képes megőrizni a lélekjelenlétét, bátorságát és önuralmát, még nyomás alatt is.

A szokatlan próbatétel híre napok alatt bejárta az egész királyságot. Fiatal nők százai érkeztek a palotába. Volt, aki különleges ruhát készíttetett erre az alkalomra, mások pedig napokon át gyakorolták, hogyan küzdhetnék le a tüzes akadályt.

A megmérettetés napján a díszterem zsúfolásig megtelt. A király, a herceg és a legelőkelőbb nemesek a díszhelyeken foglaltak helyet. A többi vendég az előkészített gyűrű köré gyűlt, türelmetlenül várva az első jelentkezőt.

Elsőként egy gazdag herceg leánya lépett elő. Pompás, hosszú uszályos rózsaszín ruhát viselt, és teljesen biztos volt benne, hogy könnyedén veszi majd az akadályt. Magabiztosan indult el, ám amint belépett a kör belsejébe, ruhájának szegélye túlságosan közel került a lángokhoz. Az anyag azonnal lángra kapott, így a kísérőknek gyorsan közbe kellett avatkozniuk. A lány komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, de ezzel számára véget is ért a próbatétel.

A második résztvevő úgy döntött, hogy egy gyors ugrással küzdi le az akadályt. Egy pillanatig úgy tűnt, sikerülhet is neki, ám ekkor hosszú haja hozzáért a kör felső részéhez, és néhány tincse lángra lobbant. Az őrök azonnal eloltották a tüzet.

A harmadik lány még azelőtt megállt, hogy egyáltalán megpróbálkozott volna. Amint megérezte a hőséget, megrémült, és nem volt hajlandó továbbmenni.

Más nők is próbálkoztak, ki-ki a maga módján próbált átjutni a körön, de az eredmény minden alkalommal ugyanaz maradt.

Két óra telt el, és egyetlen résztvevőnek sem sikerült teljesítenie a feladatot.

Sándor herceg már kezdett csalódottá válni. Épp az apjához hajolt, hogy javasolja a verseny lezárását, amikor a terem hátsó részében hirtelen megnyílt a tömeg, és egy sötétzöld ruhát viselő fiatal nő lépett elő.

Emmának hívták. Huszonnyolc éves volt, és egy kis szabóságban dolgozott; napjait ruhák javításával, valamint a helyi lakosok számára készített öltözékek varrásával töltötte.

A többi résztvevővel ellentétben sem karcsúnak, sem elegánsnak nem számított a korabeli nemesi mércével mérve. Közel százötven kilós testsúlyával telt idomokkal, széles vállakkal és feltűnő gömbölyded formákkal rendelkezett. Amint a vendégek megpillantották, suttogni kezdtek egymás között.

Aztán felhangzott az első harsány nevetés.

– Nézzétek csak! Tényleg részt akar venni? – kiáltott fel az egyik nemes hölgy.

– Ez a karika sokkal kisebb nála. Egy átlagos ajtónyíláson is alig férne át! – tette hozzá egy másik asszony.

Egy fiatal nemesember hangosan felnevetett, és kijelentette: szét kellene szerelni a fémszerkezetet, csak hogy Emma átjuthasson a túloldalra.

Pillanatok alatt szinte az egész terem nevetésben tört ki.

Még Richárd király is elégedetlen arckifejezéssel hajolt a fia felé.

– Sándor, mi ez az egész? Cirkusszá változtatjuk a királyi palotát? Miért engedték meg egyáltalán, hogy fellépjen?

A herceg azonban nem válaszolt. A többiekkel ellentétben ő nem gúnyolta Emmát. Figyelmesen az arcát fürkészte, és észrevette, hogy a lány semmilyen módon nem reagál a csipkelődésekre.

A lány továbbment, mintha meg sem hallotta volna a nevetést.

Amikor végül megállt a tűzkarika előtt, fokozatosan csend telepedett a teremre. Mindenki arra számított, hogy megfordul, bocsánatot kér, és távozik.

Emma ehelyett arra kérte a szervezőket, várjanak egy pillanatot.

Aztán levette a felső…