Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű fürdőszobai látogatás ennyire zavarba ejtő élmény lehet.

Teljesen átlagos este volt. A barátnőmnél jártam; együtt vacsoráztunk, majd megnéztünk egy filmet. Amikor ő kiment a konyhába teát készíteni, én bementem a fürdőszobába kezet mosni.

És ekkor vettem észre valami különöset.

A padlón, a mosdószekrény mellett hevert egy szokatlan formájú, apró tárgy. Nem fésű volt, nem fogkefe, és semmi olyan, amit az ember általában egy fürdőszobában találna. Furcsa íve volt, és több olyan része is, amelyeknek a rendeltetése számomra teljesen érthetetlennek tűnt.

Felvettem, és minden oldalról alaposan szemügyre vettem.

– Mi a csuda lehet ez? – mormogtam magamban.

Először arra gondoltam, talán valamilyen szépségápolási eszköz része. Aztán azon tűnődtem, vajon testápoláshoz használják-e. De egyik elméletem sem tűnt igazán logikusnak.

Visszatettem a padlóra, ám a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.

Eltelt néhány perc, de még mindig fogalmam sem volt arról, mit tartok a kezemben.

A legrosszabb az volt, hogy kezdtem kellemetlenül érezni magam. Mi van, ha ez valami teljesen hétköznapi dolog, és én vagyok az egyetlen ember a világon, aki nem ismeri fel? És mi van, ha rákérdezek, ő pedig a következő tíz évben ezen fog rajtam nevetni?

Végül úgy döntöttem, ott hagyom a tárgyat, ahol volt, és úgy teszek, mintha mi sem történt volna.

Ám amikor visszatértem a nappaliba, a barátnőm azonnal észrevette a furcsa arckifejezésemet.

– Mi a baj? – kérdezte.

– Semmi – válaszoltam, talán egy kicsit túl gyorsan.

Gyanakvóan rám nézett.

– Akkor miért nézel úgy, mintha épp valami családi titkot fedeztél volna fel?

Abban a pillanatban tudtam, hogy nincs értelme tovább tagadni. – Figyelj, lenne egy kérdésem. De ígérd meg, hogy nem nevetsz ki!

– Ez attól függ, mi a kérdés – felelte nevetve.

Elmeséltem, mit találtam a fürdőszobában, és leírtam a tárgy különös formáját. Amikor leesett neki, miről van szó, egy pillanatra elhallgatott.

Aztán olyan hangos nevetésben tört ki, hogy azonnal megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.

– Tényleg nem tudod, mi ez? – kérdezte még mindig nevetve.

– Ha tudnám, valószínűleg nem kérdezném!

Felállt, visszakísért a fürdőszobába, és felvette a tárgyat.

– Nézd csak meg jól! Semmi rejtélyes nincs benne. Ez csupán egy eszköz, amit a rendszeres testápolási rutinomhoz használok.

Aztán elmagyarázta, mire való, és megmutatta, hogyan kell használni. Hirtelen minden világossá vált.

Csak álltam ott, és hitetlenkedve ráztam a fejem.

Végig mindenféle forgatókönyvet képzeltem el, pedig valójában egy teljesen hétköznapi dologról volt szó – csak épp nem tudtam, mi az.

– Szóval végig meg akartad kérdezni, de inkább fél órát töltöttél azzal, hogy ezen agyalj? – nevetett fel.

– Meg akartam őrizni a méltóságomat – válaszoltam.

– És ez mennyire sikerült?

– Azt hiszem, épp most veszítettem el.

Attól a pillanattól kezdve ez az eset lett a kedvenc belső viccünk. Valahányszor meglátok valami ismeretlen tárgyat a fürdőszobában, a barátnőm rám néz, és megkérdezi: „Na, nyomozó úr? Sikerült már kideríteni, mire való?”

És egy fontos leckét is megtanultam: néha sokkal egyszerűbb feltenni egy közvetlen kérdést, mint fél órát tölteni azzal, hogy az ember saját magyarázatot gyártson.

Na, őszintén: találtál már olyan tárgyat, amiről fogalmad sem volt, mire való?