Tizenkét éve javított hajókat a kikötő melletti kis műhelyben. Ismerte a motorok minden rezdülését, a móló minden nyikorgását és az öböl minden veszélyforrását. Amíg mások aludtak, ő gyakran egy régi lámpa fényénél dolgozott.
Mégsem gondolta volna soha, hogy egy nap maga a tenger forgatja majd fel az életét.
Hajnali két óra körül fülsiketítő robbanás törte meg a kikötő csendjét.
Nora azonnal kiszaladt.
Néhány száz méterre a parttól egy hatalmas tűzgömböt pillantott meg.
Egy magánrepülőgép zuhant a vízbe.
A törzs az ütközés pillanatában kettétört, és az egyik része azonnal elmerült a víz alatt. A másikból fekete füst gomolygott, a víz felszínén pedig égett az üzemanyag.
Nora egy pillanatig sem habozott.
Magához vett egy zseblámpát, felvett egy mentőmellényt, és a vízbe vetette magát.
– Tartson ki! – kiáltotta, bár fogalma sem volt róla, hallja-e őt bárki.
A hideg víz átjárta a testét, de ő rendületlenül haladt tovább.
Percek alatt elérte a roncsot.
Eleinte nem látott senkit.
Aztán halk nyögést hallott.
– Van ott valaki?
Alig hallható hang válaszolt.
– Segítség…
Nora lemerült a törzs roncsdarabjai közé.
Egy férfira bukkant odabent.
Csurom véres volt, mély fejsérülést szenvedett, és alig lélegzett.
– Hall engem?
A férfi résnyire nyitotta a szemét.
– Nem tudok… mozdulni.
– Akkor kihozom innen. – Nora megfeszítette izmait, és minden erejét latba vetve kihúzta a férfit a roncsból.
Nehéz volt.
Többször is majdnem kicsúszott a kezéből, de végül sikerült partra vinnie.
Ellátta a vérzést és a sebet, majd ellenőrizte a férfi légzését.
A mentőcsapatnak még mindig nyoma sem volt.
A percek órákká nyúltak.
Csak nem sokkal pirkadat előtt nyitotta ki a szemét a férfi.
Egyenesen Norára nézett.
– Hogy hívják? – kérdezte a nő.
– Adrian Cole.
Nora megdermedt. Ismerősen csengett számára a név.
A Cole család a régió egyik leggazdagabb famíliája volt. Kikötők, építőipari cégek, raktárak és egyéb vállalkozások tulajdonosai voltak.
Ám évek óta különös történetek is keringtek a nevük körül.
Nora ránézett a férfira.
– Ön Adrian Cole?
A férfi lehunyta a szemét.
– Nem kellett volna megkérdezned.
– Miért?
– Mert ha megtudják, hogy életben maradtam, érted is eljönnek majd.
Nora azt hitte, a férfi lázálmok gyötrik.
Egészen addig, amíg meg nem hallotta az első motorhangot.
Aztán a másodikat.
És a harmadikat.
Adrian azonnal felállt.
– Kapcsold le a lámpákat.
– Micsoda?
– Az összeset. A házban és a műhelyben is.
Nora nem értette.
Aztán kinézett az ablakon.
Öt fekete terepjáró állt meg a háza előtt.
Egyiken sem volt látható rendszám.
Sötét ruhás férfiak szálltak ki a járművekből.
Adrian elsápadt.
– Ők azok.
– Kik?
– Azok az emberek, akik most tudták meg, hogy életben vagyok.
Nora a távolban látható repülőgép-roncsra pillantott. – Azt akarod mondani, hogy a zuhanás nem baleset volt?
Adrian megrázta a fejét.
– Valaki megváltoztatta a gép repülési útvonalát. Mindannyiunknak meg kellett volna halnunk.
– Miért akartak megölni?
Adrian ránézett.
– Mert rájöttem, hová tűnik a családom pénze.
Norának nem volt ideje válaszolni.
Léptek zaja hallatszott kintről.
Az egyik férfi közvetlenül a ház előtt állt meg.
Adrian suttogva szólt:
– Innen el kell tűnnünk.
– Hová?
– Bárhová, csak ne ide.
Ekkor hangos dörrenés hallatszott.
Megremegett a bejárati ajtó.
Újabb ütés.
Aztán fülsiketítő csattanással az ajtót kitépték a sarkából.
Nora összerezzent.
Adrian a munkapad mellett heverő fémrúd után nyúlt.
Ám ekkor olyasmi történt, amire egyikük sem számított.
Nem a fekete terepjárókból érkező fegyveresek rohanták meg a házat. Egy sötét kabátot viselő, idősebb férfi lépett be.
Adrian hitetlenkedve bámult rá néhány másodpercig.
– Ez nem lehet igaz.
A férfi levette a kesztyűjét.
– De az.
Nora nem értette, mi történik.
– Ki maga?
A férfi Adrianra nézett.
– Mondd el neki.
Adrian hallgatott.
– Mondd el neki, miért ültél azon a gépen.
– Már tudja.
– Nem. Nem tudja.
A férfi Nora felé fordult.
– Ms. Bennett, épp most mentett meg egy olyan férfit, akinek minden hivatalos nyilvántartás szerint már órák óta halottnak kellene lennie.
Nora hátrébb lépett.
– Mit akar tőlem?
– Semmit.
A férfi Adrianra mutatott.
– Ő akar valamit. – Adrian hirtelen megfordult, hogy szembenézzen vele.
– Fogd be a szád.
A férfi elmosolyodott.
– Már nincs értelme titkolózni.
Aztán egy fekete mappát helyezett az asztalra.
– Adrian rájött, hogy a saját nagybátyja évek óta pénzt csatornázott át a családi cégekből nem létező személyek számláira. Amikor megpróbálta leleplezni az ügyet, valaki kiadta a parancsot a likvidálására.
Nora Adrianra nézett.
– És te elmenekültél?
– A bizonyítékokkal együtt.
– Hol vannak?
Adrian nem válaszolt.
Az idősebb férfi azonban kinyitotta a mappát.
Belül fényképek, bankszámlakivonatok és dokumentumok voltak.
Nora lapozgatni kezdte őket.
Hirtelen olyan fényképre bukkant, amitől végigfutott a hátán a hideg.
A saját műhelye volt rajta.
Távolról fényképezve.
Dátum állt a fénykép hátoldalán.
Három nappal a baleset előtt.
– Miért figyeltek meg? – kérdezte.
Adrian elsápadt.
– Nem én voltam.
– Akkor ki?
Senki sem válaszolt.
Ekkor újabb hang törte meg a csendet.
Egy motorhang.
De ezúttal nem az utcáról jött.
Nora az ablak felé pillantott.
Helikopter fényei tűntek fel az égen.
Az idősebb férfi azonnal becsukta a mappát.
– Túl késő.
Adrian megfordult. – Mi történik?
A férfi így felelt:
– Azok, akik meg akartak ölni, már tudják, hogy nálad van a bizonyíték.
Aztán Norára nézett.
– És most már azt is tudják, hogy valaki megmentett.
Nora rájött, hogy az é…