Nem is sejtették, hogy perceken belül megbánják majd minden egyes szót, amit hozzá intéztek.
Nem sokkal hat óra után járt az idő.
A tó vize szinte teljesen mozdulatlan volt. Alacsonyan szálló köd gomolygott a víz felett, a hűvös levegő pedig lassan szivárgott át a fák között. A túlsó part felől semmi zaj nem hallatszott – csupán egy-egy hal halk csobbanása törte meg a csendet.
Az idős férfi egy összecsukható széken ült az időjárás viszontagságaitól megviselt móló legvégén. Viktornak hívták, és szinte minden reggel kijárt a tóra horgászni.
Soha nem sietett.
Soha nem beszélt feleslegesen.
És mindenekelőtt: nem volt könnyű kihozni a sodrából.
Széke mellett fémvödör állt; benne az elmúlt órában fogott néhány hal csillogott. Horgászbotját határozott, mégis könnyed mozdulattal tartotta, tekintete az úszón pihent.
Ekkor nevetést hallott a háta mögül.
Három fiatalember közeledett a part menti ösvényen. Hangosak és magabiztosak voltak; úgy viselkedtek, mintha övék lenne az egész hely.
Lassítottak, amikor észrevették az idős férfit.
Az egyikük oldalba bökte a társát.
– Nézd csak!
– Egy horgász – nevetett fel a második.
A harmadik észrevette a halakkal teli vödröt.
– Na, ez érdekes.
Lassan a móló felé indultak. – Hé, öreg! – kiáltott oda az egyikük.
Viktor nem reagált.
Az úszó egy kicsit megmozdult.
Az idős férfi azonnal figyelmessé vált, és kissé megemelte a botját.
A fiatalok egymásra pillantottak.
– Hallasz minket?
Viktor néma maradt.
– Azt kérdezem, hallasz-e.
Az idős férfi lassan feltekerte a zsinórt, és ellenőrizte a csalit. Aztán újra bedobta a vízbe.
Csak ezután fordult hátra.
– Mit akartok?
Az egyik fiatalember gúnyosan elmosolyodott.
– Ez a hely a miénk.
Viktor a víz felé fordította a tekintetét. – Ez egy nyilvános tó.
– Nem számít.
– Dehogynem.
A fiatalember mosolya egy pillanatra megfagyott.
– Mi itt horgászunk. Ha maradni akarsz, fizetned kell.
Viktor halványan elmosolyodott.
– És miért?
– A jogért, hogy itt ülhess.
– És ki adta meg nektek a jogot, hogy pénzt szedjetek?
A fiatalemberek felnevettek.
– Hallottátok? Tudni akarja a szabályokat.
– Öreg, ne keresd a bajt.
Viktor visszafordult a víz felé.
– Akkor hagyjatok horgászni.
A nyugalma sokkal jobban bosszantotta őket, mint bármilyen vita.
Az egyik fiatalember közelebb lépett a székhez.
– Mondom, hogy tűnj el innen.
Viktor néma maradt.
– Hallasz?
Semmi válasz.
A fiatalember nagyot rúgott a fémvödörbe.
Hangos csattanás hallatszott.
A vödör átrepült a móló szélén, és a vízbe zuhant.
Néhány hal azonnal eltűnt a vízfelszín alatt.
Az egyik fiatalember felnevetett. – Na, így már remélhetőleg hallasz.
Viktor lassan a mellette lévő üres helyre nézett.
Aztán a vízfelszínre.
Végül a fiatalemberre.
De egy szót sem szólt.
– Mi van? – kérdezte a fiatalember. – Elment a hangod?
Viktor egyszerűen a térdére fektette a horgászbotját.
A fiatalember még egy lépést tett előre.
– Állj fel.
Az öregember ülve maradt.
– Azt mondtam, állj fel!
Viktor felemelte a tekintetét.
– Nem akarok vitatkozni.
– Mi sem akarunk vitatkozni.
A fiatalember ökölbe szorította a kezét.
– Csak elmagyarázzuk, hogyan mennek itt a dolgok.
Viktor a fiatalember kezét bámulta.
Aztán nyugodtan megszólalt:
– Fiam, még van időd elmenni.
A nevetés azonnal elhalt.
– Mit mondtál?
– Hallottad.
– Fenyegetsz?
– Nem.
Viktor felvette a horgászbotját.
– Figyelmeztetlek. A fiatalember még egy utolsó lépést tett.
– Na, majd meglátjuk.
Hátrahúzta a karját, hogy megüsse az öreget.
Ám abban a pillanatban, ahogy a keze megmozdult, Viktor bal keze villámgyorsan a magasba lendült.
Nem volt erőszakos mozdulat.
Precíz volt.
Az öreg megragadta a fiatalember csuklóját, és egyetlen csavarással teljesen megváltoztatta a testhelyzetét. A fiatalember felkiáltott, ahogy hirtelen elvesztette az egyensúlyát.
Viktor felállt.
És abban a pillanatban a fiatalemberek először döbbentek rá, hogy hibáztak.
Az öreg nem volt gyenge.
Nem volt zavarodott.
És semmiképpen sem volt tehetetlen. Testtartása egyetlen szempillantás alatt megváltozott.
Eltűnt a nyugodt halász; helyette egy teljes összpontosítást sugárzó férfi állt ott.
– Engedj el! – kiáltotta a fiatalember.
Viktor elengedte.
A fiatalember hátralépett, és a csuklóját szorongatta.
– Mi a fene volt ez?
Viktor megigazította az ingujját.
– Az emberek gyakran elfelejtik, hogy az öregkor nem egyenlő a gyengeséggel.
A második fiatalember előrevetődött.
Viktor egyetlen lépést hátrált.
A fiatalember cé tévesztett, és megcsúszott a nedves deszkákon. Ám mielőtt beleesett volna a vízbe, Viktor megragadta a kabátjánál fogva, és visszahúzta.
– Megsérülhettél volna – mondta nyugodtan.
A fiatalember meredten bámult rá.
– Miért mentettél meg?
Viktor egy pillanatig hallgatott.
– Mert nem vagyok olyan, mint ti.
Közben a harmadik fiatalember elővette a telefonját.
– Hívom a rendőrséget.
Viktor halványan elmosolyodott.
– Rajta.
– Nem félsz?
– Nem.
A fiatalember keresni kezdett valamit a telefonján.
Aztán megdermedt.
A képernyőn egy üzenet állt attól a barátjától, aki fent maradt a parkolónál.
„Ki ez az alak?” – állt benne.
„Nem tudom.”
Néhány másodperccel később újabb üzenet érkezett.
„Kiderítettem. Jobb, ha távol maradsz tőle.”
A fiatalember arca elsápadt. – Mi történik? – kérdezte az egyikük.
Nem válaszolt.
Egyszerűen átnyújtotta a telefont a barátjának.
A barát elolvasta az üzenetet.
És az arckifejezése azonnal megváltozott.
– Ez lehetetlen.
Viktor észrevette.
– Mit tudtál meg? – A fiatalember lassan felemelte a tekintetét.
– Ön Viktor Král?
Az idős férfi bólintott.
– Igen.
– Egykori különleges alakulati kiképző?
Viktor m