A kora reggeli órákban a csendes villaövezet egyik utcájában megszólaltak a szirénák. A rendőrség egy régóta elhagyatottnak hitt házhoz sietett, amely korábban egy idős asszony, K. Emília tulajdonában állt. A nő néhány héttel korábban hunyt el, és azóta hivatalosan senki nem élt az ingatlanban. A szomszédok azonban több ízben is különös hangokra, fényekre és mozgásokra panaszkodtak, amelyek éjszakánként a házból jöttek. Egyesek azt is állították, hogy az ablakban még halála után is látták az asszonyt.

A hatóság először pletykának vélte ezeket a történeteket, de a jelenségek gyakorisága miatt végül nyomozást indítottak. Egy rendőrt és szolgálati kutyáját, Ralpht, küldték a helyszínre.

Már a bejáratnál feltűnt nekik, hogy a ház meglepően rendben volt. A bútorokat nem fedte por, a levegőben levendulaillat terjengett, mintha valaki naponta takarítana. Az egyik rendőr felment az emeletre, míg Ralph és vezetője a földszintet kezdték átvizsgálni.

Egy nappalinak tűnő helyiségben egy nagy, sötét tónusú családi portré függött a falon. Egy nő ült a képen két gyermekkel, klasszikus harmincas évekbeli öltözékben. A festmény semmi gyanúsat nem sugallt — egészen addig, amíg Ralph hirtelen meg nem torpant, morgott, majd hevesen ugatni kezdett. A kép felé húzta gazdáját, mintha valami oda nem illőt érzékelt volna.

A rendőr gyanút fogott. Közelebbről is megvizsgálta a festményt, de első ránézésre nem talált semmi szokatlant. Ralph azonban nem tágított. Végül a rendőr levette a képet a falról — és ott állt előtte egy rejtett nyílás.

Nem egy egyszerű fali széf volt, hanem egy gondosan álcázott titkos helyiség. A bejárat tökéletesen beleolvadt a falba, és csak közelebbről volt észrevehető. Egy feszítővas segítségével a rendőrök bejutottak — és ami odabent várt rájuk, teljesen ledöbbentette őket.

A szűk, sötét térben régi naplókat, fotókat és különböző antik tárgyakat találtak. A hátulsó sarokban pedig egy ágy állt — rajta egy sovány, halovány arcú férfival. A férfi élő volt, de láthatóan rossz állapotban. Kiszáradt, alultáplált, zavarodott, és alig volt tudatánál. Nem tudta megmondani a nevét, és csak egyetlen szót ismételgetett: „Anya”.

A mentők kiérkezése után kiderült, hogy a férfi körülbelül 40 éves lehet, és éveken át élhetett ebben a titkos helyiségben. DNS-vizsgálat alapján az idős nő — K. Emília — fia volt, akiről semmilyen hivatalos nyilvántartás nem létezett. Sem születési anyakönyv, sem iskolai dokumentum, sem lakcímnyilvántartás.

A nyomozás során feltárt naplók és iratok arra utalnak, hogy az asszony paranoid téveszméktől szenvedett. Jegyzeteiben gyakran írt „külső támadásokról”, „álruhás lényekről” és „kísérleti megfigyelésekről”. Úgy tűnik, saját fiát egy egész életen át elzárva tartotta a világtól, abban a meggyőződésben, hogy odakint veszély leselkedik rájuk.

A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy a nő halála után is valaki fenntartotta a helyiséget. Az élelemkészlet nem volt túl régi, és a ház állapota arra utalt, hogy nemrégiben is takarították. Elképzelhető, hogy a férfi, miután édesanyja elhunyt, félelmében továbbra is rejtőzködött, és csak a házon belül mozgott.

A rendőrség most azt próbálja kideríteni, hogy tudott-e valaki a férfi létezéséről, segített-e neki bárki, és hogyan lehetséges, hogy évtizedeken keresztül senki nem vette észre, mi zajlik a ház falai mögött.

Egy dolog azonban bizonyos: ha Ralph nem reagált volna ösztönösen a festményre, ez a szörnyű titok talán örökre rejtve maradt volna. A látszólag ártalmatlan családi kép mögött egy egész életnyi fájdalom és rejtély húzódott meg.