Az a nap teljesen hétköznapinak indult. Ivan, a fiatal erdész a fagyos hegyi ösvényeket járta, amikor halk, elhaló nyüszítést hallott. A hang elvezette egy szűk szurdokhoz, ahol a jéggel borított földön egy hatalmas farkas feküdt, alig élve. A bundája csapzott volt, hófehér mancsait megfagyott vér borította.

Ivan egy pillanatig sem habozott. Lehajolt a kimerült állathoz, és a farkas szemében valami furcsát látott – félelmet? Kétségbeesést? Vagy talán figyelmeztetést? Akkor még nem tudta, de egy dolgot eldöntött: megmenti.

Élet-halál harc a vadonban
A farkast kiemelni a szurdokból embert próbáló feladat volt. Öt órán át küzdött, mire a szánkón a saját hegyi kunyhójába húzta. Ott kezdődött a hosszú gyógyulás – meleg pokrócok, főtt hús, víz, amit cseppenként adott a farkas szájába. És közben órákon át suttogott neki, hogy minden rendben lesz.

A farkas lassan magához tért. Egy hét után már felállt, két hét múlva pedig óvatosan járkált. Ivan a hófehér bundája miatt Hókaromnak nevezte el. Kettejük között különös kötelék alakult ki – Hókarom soha nem morgott rá, nem próbált megszökni. Sőt, borostyánszínű szemei olyan értelmesek voltak, hogy Ivan néha úgy érezte, mintha egy másik ember nézne rá.

Az első furcsaságok
Egy hónap elteltével Ivan egyre több különös dolgot észlelt. Reggelente a kunyhójában apró változtatások fogadták: elmozdult könyvek, egy pohár víz más helyen, finom nyomok a padlón, amelyek nem tartoztak sem hozzá, sem a farkashoz. Éjszaka gyakran felriadt, mert úgy érezte, valaki körbejárja az ágyát.

Egy éjjel suttogást hallott. Lágy, dallamos hang ejtette ki a nevét: „Iván…” Felpattant, de csak Hókarom ült ott, és borostyánszemei szinte izzottak a tűz fényében.

A felfedett titok
A végső döbbenet akkor érte, amikor egy este a kunyhóba lépve nem a farkast látta, hanem egy fiatal nőt. Hosszú, fehér haja a vállára omlott, és ugyanazok a borostyánszínű szemek néztek rá, mint Hókaromé.

„Nem akartam, hogy így tudd meg” – mondta a nő lágy, mégis erőteljes hangon. „Én vagyok a farkasok szelleme, ennek az erdőnek az őrzője. A könyörületeddel megmentettél, és most nekem kell viszonoznom.”

Ivan megdermedt. Az agya próbálta elutasítani a látványt, de a szíve tudta: amit lát, az az igazság.

Ígéret az árnyak között
A nő közelebb lépett, és kezét Ivan vállára tette. „Próbára leszel téve, Iván. A tetted megbontotta az erdő ősi egyensúlyát. De én melletted állok.”

Mire válaszolhatott volna, a nő eltűnt. A földön egy fehér szőrcsomó maradt, az ajtónál pedig ismét ott ült Hókarom, lehajtott fejjel, a tekintetében szomorúsággal és kimondhatatlan erővel.

Új kezdet vagy vég?
Attól az éjszakától kezdve semmi sem volt a régi. Hókarom hűségesen követte Ivánt bárhová ment, és megvédte a sötét alakoktól, amelyek egyre gyakrabban jelentek meg az erdőben. Iván megértette, hogy egy ősi történet részese lett – egy történeté, ahol a mágia, a vér és a megváltás kéz a kézben járnak.