Olivia Mitchell végigsimított smaragdzöld ruháján, és vett egy mély lélegzetet. A szíve gyorsabban vert, mint a szobában lüktető zene, de ezúttal nem csak a siker izgalma volt. A mai napnak kellett volna az ő diadala lenni: évekig tartó munka után kinevezték az Archer Industries, New York egyik legbefolyásosabb vállalatának marketingmenedzserévé.

De aztán meglátta őt. Ryant. Az exét. A férfit, aki hónapok óta mondogatta neki, hogy nem elég jó, hogy az ambíciói hiábavalók, hogy a vállalati világ túl nehéz számára. Tökéletes szmokingban állt ott, mosolya pedig azokra a napokra emlékeztette, amikor összetörte az önbecsülését.

– Lélegezz… – suttogta Mia, a legjobb barátnője, miközben átnyújtott neki egy pohár pezsgőt. – Ne nézz rá.

Olivia érezte, hogy teste megfeszül. Ryan egy igazgatósági taggal beszélgetett, mosolya pontos és meggyőző volt, mintha minden, ami valaha is köztük volt, soha nem létezett volna. A zene megváltozott. A ritmus felgyorsult, és a táncparkett megtelt gőzzel.

„Akarsz…” Szándékában állt távol maradni tőle, de az ösztönei a mellette csendben álló magas, barna hajú férfihoz vezették. A tekintete mély, nyugodt, mégis átható volt. Volt benne valami, ami tekintélyt és karizmát sugárzott, amit nem tudott nem észrevenni.

„Táncolnál velem?” – kérdezte alig hallhatóan, szinte suttogva.

A férfi halkan elmosolyodott. „Megtiszteltetés lenne” – mondta, és kinyújtotta a kezét Olivia felé. Olivia megfogta a kezét, és hagyta, hogy a kifutóra vezesse. Légzése felgyorsult, de a biztonságérzet, amit árasztott, erősebb volt, mint a Ryan tekintetében látszó pánik.

„Köszönöm… Olivia vagyok” – suttogta, miközben a férfi a derekára tette a kezét.

Sima táncot sugároztak. Minden mozdulata biztos, magabiztos és elegáns volt. Olivia úgy érezte, múltja minden feszültsége elolvad a zene ritmusára. Jelenléte egyszerre volt vonzó és nyugtalanító – olyannyira, hogy Ryan, aki néhány lépésnyire állt tőle, hirtelen kicsinek és tehetetlennek tűnt.

Olivia nem is sejtette, hogy ez a férfi több, mint egy véletlenszerű megmentő a múltjából. Jamesnek, a táncpartnerének, megvolt a saját ereje, a saját titkai és egy olyan befolyása, amiről addig nem tudott. A világa veszélyes volt, és bár most menekülést kínált neki a fájdalom és a kudarc elől, hamarosan rájön, hogy minden döntésnek, amit vele hoz, súlyos ára van.

Olivia egyszerre volt lenyűgözve és rémült. A zene dübörgött körülöttük, a fények csillogtak, és rájött egy dologra: az imént hozott döntése, hogy elfordul a múlttól, talán a jövőjét sodorta a pusztulás szélére.

Ryan elhallgatott, szeme tele volt szomorúsággal és zavarodottsággal. Olivia úgy érezte, hogy a világa most egyetlen pontra zsugorodik – az ő döntésére. De már tudta, hogy ebből a játékból nem lesz könnyű kiszabadulni. James nemcsak az a férfi volt, aki megmentette a múlttól; ő volt az a férfi is, aki szembesíti majd a jövő minden következményével, és Oliviának el kellett döntenie, hogy ezt elfogadja-e.

A zene folytatódott. A csillárok csillogtak, kezek összekulcsolódtak, és elkezdődött a tánc. De Olivia legbelül tudta, hogy ez csak a kezdet. Valami ismeretlennek, izgalmasnak és rémisztőnek a kezdete egyszerre.

Minden lépés, minden pillantás, minden kanyar a kifutón egy próbatétel volt. A bátorság, az intuíció és az elszántság próbája. És Olivia tudta, hogy attól az estétől kezdve soha többé nem lesz ugyanaz.