De fogalma sem volt, mi fog történni ezután.
Biztosan ünnepi repülés lehetett. A szerelem szimbóluma, egy utolsó romantikus kiruccanás gyermekük születése előtt. A magánhelikopter simán emelkedett a türkizkék óceán fölé, a nap csillogott a kabin üvegén, és alattuk egy végtelen kék tér terült el, olyan nyugodt, hogy valószerűtlennek tűnt.
Adrien Valmont nyugodtan ült, kezeit a térdén nyugtatva, a horizontot figyelte. Arckifejezése gyengéd volt, szinte meghatott. Bárki, aki látta, azt gondolta volna: Ez egy férfi, aki szereti a feleségét.
Mellette Elise Valmont ült.
Európa egyik leggazdagabb nője. Annak a technológiai birodalomnak az örökösnője, amelyet apja egy garázsból épített fel, és globális kolosszussá alakított át. Elise-nek mindene megvolt – pénz, befolyás, hírnév, tisztelet. És most, amire régóta vágyott a legjobban: egy gyerek.
Egy gyerek.
Könnyedén megfogta kerekded hasát, és elmosolyodott.
– Nem kellett volna ezt csinálnod – mondta halkan. – Egy átlagos délután otthon elég lett volna nekem.
Adrien felé fordult, és megsimogatta a kezét.
– Azt akartam, hogy legyen egy emléked. Csak mi ketten. Mielőtt minden megváltozik.
Elise nevetett. Fogalma sem volt, hogy minden igazán meg fog változni. Csak nem úgy, ahogy elképzelte.
Adrien mindent eltervezett az utolsó részletig.
Tanulmányozta a térképeket. Ellenőrizte a repülési tervet. Az óceán egy olyan részét választotta, ahol nem voltak hajók, túraútvonalak, véletlenszerű tanúk. A pilóta tapasztalt volt, a repülési rutinja megvolt. Adrien tudta, hogy ha Elise leesik… senki sem fogja megtalálni.
Fejében ismételgette a rendőrségi verziót:
Ideges volt. Terhes. A helikopter zaja megijesztette. Megbotlott. Megpróbáltam elkapni…
Biztos volt benne, hogy a nő hinni fog neki. Férj volt. Gyászoló férj.
És ami a legfontosabb, egy törvényes örökös.
Elise soha nem adott neki teljes ellenőrzést a vagyon felett. Minden számlát, részvényt, vagyonkezelői alapot – mindent egy bonyolult jogi védelmi rendszer védett. Adrien csak egy férj volt. Egy luxuskiegészítő.
És most? Most gyermeket várt.
Egy gyermeket, aki mindent örökölni fog.
Ez egy olyan határ volt, amit Adrien nem léphetett át. Nem azután, hogy mindent feláldozott. Nem azután, hogy annyi évet várt.
A helikopter bedőlt, és a pilóta bejelentette, hogy kinyithatják az oldalsó ajtót, ha jobb kilátást akarnak.
Adrien elmosolyodott.
– Gyere ide, drágám – mondta nyugodtan. – Innen gyönyörű.
Elise lassan felállt. A korlátba kapaszkodott, óvatosan a terhessége miatt. Lépett egyet a nyitott ajtó felé.
Ebben a pillanatban Adrien cselekedett.
A férfi erősen megragadta a karját – erősebben, mint valaha. Elise meglepetten fordult meg.
– Adrien…?
Nem volt ideje befejezni a mondatát.
Egyetlen heves mozdulattal ellökte magától.
A levegő sikolyként hasított be. Elise érezte, ahogy teste a semmibe zuhan, a világ fény és zaj káoszává változik. Az óceán hihetetlen sebességgel közeledett felé.
A becsapódás brutális volt.
A jeges víz elvette a lélegzetét. Fájdalom hasított az egész testébe. Ösztönösen próbált lélegezni, de a víz betöltötte a tüdejét. Egy pillanatra azt hitte, vége.
Aztán valami történt, amire Adrien nem számított.
Elise kiváló úszó volt. Gyerekkora óta búvárkodott. És ami a legfontosabb – egy vészhelyzeti adóval ellátott biztonsági hevedert viselt, amelyet az orvosok a terhessége miatt ajánlottak neki.
Ahogy elsüllyedt, az öv automatikusan aktiválódott.
Elise küzdött a fájdalom, a pánik és a rettegés ellen. De a baba gondolata erősebb volt minden másnál. Amikor a felszínre bukkant, levegőért kapkodott, keze a hasát szorította.
Felette a helikopter távolodott.
Adrien lenézett.
Látta, hogy a felszínen lévő apró, sötét alak még egy pillanatig mozog… majd eltűnik.
Hátradőlt az ülésén és becsukta a szemét.
– Vége van – suttogta.
A pilóta megfordult.
– Mr. Valmont… a felesége…
Adrien rémült férfi arckifejezését öltötte magára.
– Leesett! Megpróbáltam elkapni!
A pilóta azonnal jelentette a balesetet. Adrien biztos volt benne, hogy az óceán majd elintézi a többit.
De Elise nem tűnt el.
A vízen maradt, még akkor is, amikor fogytán volt az ereje. Aztán egy hangot hallott.
Egy hajó.
Egy kis kutatóhajó, amely egy új szonárt tesztelt. A legénység vészjelzést fogott.
Amikor Elise-t kihúzták a vízből, eszméletlen volt, de élt.
És a gyermeke is.
Három nappal később Adrien egy luxusvillában ült, és részvétnyilvánításokat fogadott. A média tudósított a tragédiáról. A rendőrség a „baleset” ügyében nyomozott. Az ügyvédek a vagyon átruházásához szükséges dokumentumokat készítették elő.
Aztán megszólalt a telefon.
„Mr. Valmont” – mondta a hang. „A felesége él.”
Adrien elsápadt.
„Mi… mit jelent ez?” – dadogta.
„Azt jelenti” – folytatta nyugodtan a hang –, „hogy vannak feljegyzéseink. Tanúk. És Elise Valmont azt akarja, hogy ott legyen, amikor felébred.”
Adrien keze remegett.
Néhány órával később egy kórházi szobában állt.
Elise sápadtan, de eszméleténél feküdt az ágyon. A tekintete nyugodt volt. Túl nyugodt.
„Miért?” – kérdezte halkan, amikor kettesben maradtak.
Adrien nem tudott válaszolni.
„Bíztam benned” – folytatta. „És ezért voltam készen.”
A képernyőre mutatott az ágy mellett.
„Minden repülést. Minden szerződést. Minden beszélgetést. Mindent megfigyeltek. Arra az esetre, ha valaha úgy döntene, hogy kizár.”
Adrien megértette.
„Helikopterfelvételek” – mondta. „Hangfelvételek. Videófelvételek. Minden.”
A rendőrség a helyszínen letartóztatta.
Egy hónappal később a bíróság életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki rá.
Elise egészséges fiút szült.
És minden