A víz sötét és hideg volt. Marek búvár egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett, lassan és egyenletesen lélegzett, ahogy a kiképzésen tanították neki. Ez egy olyan terület volt, ahol a legtöbb ember soha nem mert merülni – egy hely, amelyről furcsa történetek keringtek a búvárok között. Árnyékokról, titokzatos hangokról és a mélységben elveszett fémtárgyakról beszéltek. Marek sok mindenhez hozzászokott, de amit azon a napon felfedezett, az élete végéig emlékezetében maradt.

Amikor körülbelül húsz méter mélyre ért, a körülötte lévő világ végtelen sötétséggé változott, amelyet csak a zseblámpája fénykúpja vágott meg. Mindenhol csend volt. Csak a saját lélegzete visszhangzott a maszkból, mint egy távoli visszhang. Hirtelen egy sötét sziluettet vett észre maga előtt emelkedni. Először azt hitte, hogy egy sziklaalakzat vagy egy régi hajó. De ahogy közelebb ért, megdermedt. Előtte a kocsik kiemelkedtek a homokból – az egész vonat, mélyen a felszín alá merülve.

Egy igazi vonat volt, bár rozsda és tengeri üledék borította. Az ajtók leszakadtak a zsanérjaikról, az ablakok betörtek, és hínár mászott a falakon. A sínek, amelyeken valaha utazott, a sötétségbe nyúltak, eltűntek a homokban. Marek érezte, hogy libabőrös lesz a hátán. Hogyan került ide a vonat? Nem volt sín, nem volt híd, semmi, ami megmagyarázná a jelenlétét.

De a kíváncsiság győzött a félelem felett. Lassan lebegett az első kocsi belsejébe. Zseblámpájának fénye apró buborékokról visszaverődött, és megvilágította a régen szétesett régi fapadokat. A falakat egy olyan nyelvű feliratok maradványai borították, amelyeket Marek nem ismert fel. Az egyik padon egy fémdoboz feküdt. Amikor kinyitotta, megdöbbenve állt – személyes dokumentumokat és fényképeket tartalmazott az 1950-es évekből. Az egyiken egy vasúti egyenruhában pózoló emberek csoportja volt látható. A fénykép alá a dátumot írták: 1957.

Ez azt jelenti, hogy a vonat évtizedekkel ezelőtt eltűnt?

Ahogy továbbment, furcsa feszültséget érzett a levegőben – vagy inkább a vízben. Mintha valaki figyelné. A kocsi hátuljában egy rozsdás bőröndöt pillantott meg. Amikor kinyitotta, kerámia bögréket, egy gyerekbabát és számos ruhadarabot talált benne. Meglepően jó állapotban volt minden, mintha valaki csak nemrég tette volna el őket.

Hirtelen hang hallatszott mögötte. Fém halk kattanása fémen. Megfordult, de senki sem volt ott. Légzése felgyorsult. A víz körülötte kavargott, mintha valami megmozdult volna. Egy pillanatra emberi alak körvonalait látta a zseblámpa fényében. Túl gyors volt ahhoz, hogy megerősítse. Talán csak egy árnyék, talán egy hal. De a szíve hevert a magasban.

A második kocsiban felfedezett valamit, ami a felfedezését furcsából teljesen felfoghatatlanná tette. A padlón papírhalmok, lezárt borítékok és több jegyzetfüzet hevert, amelyeken a „Közlekedési Minisztérium – Titkos” felirat volt. Bent egy régi útvonal térképei voltak, amely látszólag egy olyan területen haladt keresztül, amely ma víz alatt van. Egy olyan terület volt, amelyet az 1960-as években egy újonnan épült gát árasztott el.

Akkoriban azt találgatták, hogy baleset történt az építkezés során, ami miatt eltűnt egy tehervonat. Állítólag a hatóságok hallgattak – a hivatalos verzió szerint a vonat soha nem indult el. Marek azonban a romokban állt.

Ahogy megpróbált feljönni a felszínre, valami érthetetlent látott a sisakja üvegén – egy kéznyomatot. Amint körülnézett, az eltűnt. Borzongás futott végig a testén. Miután visszatért a felszínre, sokáig nem tudta összeszedni a gondolatait. Később a szárazföldön mindent átnézett, amit kamerával rögzített. És ekkor ért a legnagyobb sokk.

A kamerafelvételeken egy emberi alakra emlékeztető árnyék látszott a vonat hátuljában mozogni. Nem optikai csalódás vagy fényvisszaverődés volt. A sziluett valóban mozgott – lassan, biztosan, mintha minden lépésnél követné a búvárokat.

Marek jelentette felfedezését a hatóságoknak. Röviddel ezután az egész helyszínt lezárták a nyilvánosság elől. Hivatalosan senki sem erősítette meg neki, hogy mit találtak ott, de nem hivatalosan a búvárok között elterjedt a hír, hogy emberi maradványokat és több katonai ládát találtak a roncsban.

Marek azóta nem merült le a vízbe. Azt állítja, hogy amikor néha éjszaka felébred, tompa fémes nyikorgást hall a mélyből – mintha a vonat ismét lassan elindulna a sötétségbe egy rég elfeledett sínen.

Ez a titokzatos felfedezés továbbra is megoldatlan rejtély, amely egyaránt lenyűgözi a búvárokat és a történészeket. Véletlen volt? Titkos kísérlet? Vagy talán egy szándékosan elrejtett fejezet a múltban? Egy dolog biztos – a felszín alatt, ahol az emberi szem alig lát, még mindig ott lehet az igazság, amely megváltoztathatja azt, amit a múltról gondolunk.