Amikor a katonai helikopter ajtói repülés közben kinyíltak, Kate százados mit sem sejtett arról, hogy az a három férfi, akiben megbízott, épp az életére tör. Mindössze 27 éves volt, mégis egy tapasztalt katonákból álló egységet irányított – akik közül néhányan sokkal régebb óta szolgáltak, mint ő.

Éppen ez volt a gyűlöletük forrása.

Kate lett az ezred történetének legfiatalabb egységparancsnoka. Kinevezése nagy felzúdulást keltett beosztottjai körében. Három katona, akik maguk is pályáztak a parancsnoki posztra, sértésnek vette az előléptetését. Nem tudták elfogadni, hogy egy nőtől kapjanak parancsokat – ráadásul olyasvalakitől, aki náluk is jóval fiatalabb volt.

Közülük is a legrosszabb Miller őrmester volt. A többiek előtt folyamatosan megkérdőjelezte a döntéseit, semmibe vette az utasításait, és igyekezett meggyőzni az egység többi tagját, hogy Kate kizárólag protekció révén jutott a rangjához.

Ő azonban nem reagált ezekre a provokációkra.

Szigorú volt és fegyelmezett, mindenkitől ugyanazt a magas színvonalat követelte meg. Soha nem részesített senkit előnyben, és nem engedte, hogy a személyes ellenszenv hátráltassa a küldetést.

Egy reggel az egység parancsot kapott egy nehéz bevetésre egy távoli hegyvidéki területen. A cél egy stratégiai fontosságú övezet biztosítása és létfontosságú hírszerzési adatok gyűjtése volt az ellenséges erők mozgásáról.

Mindannyian felszálltak a katonai helikopterre. Kate a nyitott ajtó közelében ült, és a terület térképét tanulmányozta. Ahogy a gép közeledett a tervezett leszállóhelyhez, úgy döntött, még egyszer utoljára szemügyre veszi a terepet.

Ekkor Miller a két társára pillantott.

Váltottak egy gyors pillantást. A tervük már napok óta készen állt.

Egyikük hátulról a századoshoz lépett, és erősen a nyitott ajtó felé lökte. Kate ösztönösen megragadott egy fémfogantyút, de a másik katona ráütött a kezére, mire az elengedte a fogást.

Másodpercek alatt eltűnt a helikopter alatti mélységben.

– Megcsúszott! Senki sem látott semmit! – kiáltotta Miller. A többi katona sokkos állapotba került. Senki sem mert azonnal tiltakozni. Miller figyelmeztette őket: ha bárki megszólal, gondoskodni fog róla, hogy mindannyian börtönbe kerüljenek.

Meg voltak győződve arról, hogy megszabadultak a századostól, és a halálát tragikus balesetként tüntethetik fel.

Ám egy végzetes hibát követtek el.

Fogalmuk sem volt róla, hogy Kate még felszállás előtt előkészített egy vészhelyzeti biztonsági rendszert. A korábbi fenyegetések és egyes egységtagok gyanús viselkedése miatt ugyanis tartott attól, hogy a küldetés során valaki kárt akarhat tenni benne.

Ezért a bevetés előtt beszerzett egy speciális felszerelést – olyat, amely arra szolgált, hogy segítsen neki túlélni egy váratlan zuhanást.

A vészhelyzeti ejtőernyő kinyílt. Kate keményen csapódott a sziklás lejtőnek, és egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Amikor újra kinyitotta a szemét, éles fájdalmat érzett a vállában, a homlokán pedig vér folyt. Mégis életben maradt.

Ellenőrizte a felszerelését, és megpróbált kapcsolatba lépni a parancsnoksággal. A kommunikációs eszköze megsérült, de a vészjelző jeladó még működőképes volt.

Rövid jelzést küldött, amely tartalmazta az azonosítóját és az utolsó ismert pozícióját.

Eközben a helikopter fedélzetén Miller épp arról próbálta meggyőzni a többieket, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy ő állította.

– Baleset volt. Egyikünk sem tehet róla – ismételgette.

Az egyik katonában azonban kétségek támadtak. Tudta, hogy Kate sosem hoz meggondolatlan döntéseket. Ráadásul észrevette, hogy közvetlenül a zuhanás előtt Kate megnyomott valamit a mellényére erősített eszközön.

Miller ráparancsolt, hogy hallgasson az esetről.

Ám egy pillanattal később hang szólalt meg a kommunikációs rendszeren keresztül:

– Itt Kate százados. Kérem a kapcsolat megerősítését.

Teljes csend telepedett a helikopterre.

Miller elsápadt. Percekkel korábban még biztos volt benne, hogy a parancsnoka halott. Most pedig közvetlenül a fülhallgatójában hallotta a hangját.

– Ez lehetetlen – suttogta.

Kate nyugodt hangon folytatta:

– Tudom, ki lökött meg. Tudom, ki ütött rá a kezemre. És azt is tudom, hogy épp most próbáltatok meg eltussolni egy szándékos támadást. Miller megpróbálta megszakítani a kapcsolatot, de már túl késő volt. A parancsnokság vette a vészjelzést, és egy mentőcsapat már úton is volt a helyszínre.

Amikor a helikopter végre földet ért a bázison, három katonát azonnal elkülönítettek az egység többi tagjától. Vallomásaik hamar ellentmondásba kerültek egymással. Az egyikük azt állította, hogy Kate megcsúszott; egy másik nem volt hajlandó válaszolni; a harmadik pedig végül bevallotta, hogy az egészet előre kitervelték.

Azt hitték, a legnagyobb gondjuk az lesz, hogyan magyarázzák meg a parancsnok eltűnését.

Ám ekkor olyasmit tudtak meg, amitől még jobban megrémültek.

Már napokkal a bevetés előtt Kate bizonyítékokat gyűjtött arról, hogy a katonák korábban megszegték a katonai szabályzatot – meghamisították a jelentéseket, és szándékosan szembeszegültek a parancsokkal. Még a felszállás előtt átadott mindent egy felettes tisztnek.

Gyanúja tehát nem csupán a támadás után merült fel; a vizsgálat már eleve rendelkezett a döntő bizonyítékokkal.

Amikor Kate másnap megjelent a bázison, a karja rögzítőkötésben volt, a homlokán pedig több öltés nyoma látszott. Mégis emelt fővel lépdelt.

A katonák mind felálltak.

Miller rá sem bírt nézni.

– Századosnő, el tudjuk magyarázni… – kezdte bizonytalan hangon.

Kate megállt…