Az élettárs elvesztése űrt hagy a lélekben – olyasmit, amit mindenki a maga módján próbál betölteni. Amikor az apa megözvegyült, lánya eleinte arra biztatta, keressen új társat, hogy ne maradjon egyedül. Ám másfél év elteltével hat különböző nő fordult meg a La Bella Vita étteremben – és mindegyikük nyomtalanul eltűnt, miután egyetlen vacsorát költött el az apjával. Ez már nem csupán balszerencse volt a szerelemben. Sem üzenet, sem magyarázat, sem újabb találkozó. Mintha a föld nyelte volna el őket.

A lány, aki már nem bírta tovább elviselni a nyomasztó csendet és apja kitérő válaszait, autóba ült, és egyenesen az étterembe hajtott. Válaszokat követelt. Ám apja nevének puszta említésére a személyzet viselkedése azonnal megváltozott: tiszta, páni félelem lett úrrá rajtuk.

Félelem a pult mögött és egy megdöbbentő fénykép

A hozzá lépő pincér elsápadt, és idegesen körbetekintett az üres, délutáni étteremben. Amikor a lány az igazságot követelte tőle, a férfi közel hajolt hozzá, és remegő hangon suttogta:

– Az édesapja már hosszú évek óta jár ide, kisasszony. Sokkal régebb óta, mint gondolná. De ezek a vacsorák… nos, nem egészen olyanok, mint ahogy ön elképzeli. – Mielőtt a lány tiltakozhatott volna, a pincér benyúlt a fa pult alá, előhúzott egy régi, megsárgult fényképet, és letette az asztalra, a lány elé.

Abban a pillanatban szó szerint megfagyott az ereiben a vér.

A képen az apja látszott – fiatalabban, mosolyogva, öltönyben. Mellette egy elegáns ruhát viselő nő ült, gyöngynyaklánccal a nyakában. Kiköpött mása volt annak az egyik nőnek, aki az elmúlt évben az apjával vacsorázott. Ám ez a fénykép húsz évvel ezelőtt készült. És a rajta látható nő nem volt holmi új ismeretség az internetről.

Az édesanyja volt. Vagy pontosabban: az a nő, akiről a lány húsz hosszú éven át azt hitte, hogy egy tragikus autóbalesetben vesztette életét egy olasz autópályán. ### Az igazság, amelynek sosem lett volna szabad napvilágra kerülnie

Mielőtt a lány levegőt vehetett volna, a pincér dermesztő higgadtsággal folytatta:

„Az apja nem hoz ide új barátnőket. Minden évben – más-más sminkessel, parókával és ruhával – az édesanyját hozza el. Tudja, ő nem halt meg balesetben. Húsz éve súlyos agysérülést szenvedett, és azóta az amnézia egy ritka formájától szenved, amely téveszmékkel is társul. Néhány havonta visszatérnek hozzá a múlt emlékei, de olyankor azt hiszi, hogy ő egy idegen, akivel az apja éppen most ismerkedik. Az apja évek óta játssza ezt a fájdalmas játékot – csupán azért, hogy újra és újra vacsorára hívhassa, és újra meghódíthassa a szívét –, noha az asszony minden egyes reggel, amikor felébred, teljesen elfelejti őt.”

Abban a pillanatban a lány mindent megértett. Könnyek szöktek a szemébe, ahogy rájött: e különös, folyton eltűnő nők mögött nem valami rejtélyes kegyetlenség húzódik meg, hanem egy férfi végtelen, szívszorító odaadása, aki sosem szűnt meg szeretni a feleségét – még jóval azután sem, hogy az asszony már nem ismerte fel őt.