Marek szinte minden ősszel gombászni járt az erdőbe. Ismerte a környékbeli ösvényeket, felismerte a fákat, és olyan helyeken is el tudott igazodni, ahol mások már régen eltévedtek volna. Azon azonban a napon az időjárás mindent megváltoztatott.

Röviddel dél után elborult az ég, és heves zápor tört ki. Sűrű köd ereszkedett a fák közé, elrejtve az ismerős tájékozódási pontokat. Marek megpróbált visszamenni a saját nyomvonalán, de hamar rájött, hogy sokkal messzebb tévedt az útvonalától, mint tervezte.

Elővette a telefonját. Az akkumulátor már csak pár százalékon állt, a kijelzőn pedig nyoma sem volt térerőnek.

– Na, ez hiányzott még – mormogta.

Úgy döntött, elindul abba az irányba, ahol sejtése szerint egy erdei ösvény húzódhatott. Ám miután közel egy órán át bolyongott, hirtelen megpillantott valamit, amitől megdermedt.

Egy fehér sziluett magasodott a nyirkos lucfenyők között.

Eleinte azt hitte, egy elhagyatott erdei kunyhó. Ahogy közelebb ért, rájött, hogy egy régi mentőautó áll előtte.

A jármű siralmas állapotban volt. A karosszériáról hámlott a festék, a kerékíveket belepte a rozsda, a kerekek pedig szinte teljesen belesüllyedtek a nedves földbe. Az oldalán még kivehetők voltak a megkopott piros csíkok, valamint az egészségügyi szolgálatra utaló feliratok maradványai.

Marek körülnézett.

Sehol egy út. Sehol egy erdei ösvény. Csak sűrű bozót, fák és fenyőtűkkel borított, nedves talaj.

Hogyan kerülhetett ide egy mentőautó?

Odament a vezetőoldali ajtóhoz, és meghúzta a kilincset. Semmi.

Megpróbálta kinyitni az oldalsó és a hátsó ajtót is. Mind zárva volt. Közelebbről szemügyre véve valami furcsát vett észre: az ajtók belülről voltak bezárva.

Ennek semmi értelme nem volt.

Vajon miért zárna be valaki egy mentőautót belülről, majd hagyná ott a mély erdő közepén? Marek elővett egy kis zseblámpát a hátizsákjából. A piszkos oldalablakon keresztül bevilágított vele a jármű belsejébe.

A padlón egy régi orvosi táska hevert. Körülötte kötszerek és néhány üres műanyag palack hevert szétszórva. A hordágyon egy sötét, szakadt takaró feküdt.

Alatta pedig valami, ami emberi lábnak tűnt.

Marek hátrált egyet.

– Van ott valaki? – kiáltotta.

Csend.

Megkopogtatta az ablakot. Aztán körbejárta a járművet, és újra megpróbálta kinyitni a hátsó ajtókat.

Semmi sem mozdult.

Úgy érezte, el kellene mennie, de valami arra ösztönözte, hogy kiderítse, mi rejtőzik odabent. Ha valaki meghalt ott, vagy ha valaki még mindig segítségre szorul, nem hagyhatja figyelmen kívül a dolgot.

Talált egy nehéz követ, és többször ráütött az oldalablakra. Végül az üveg darabokra tört, és befelé hullott.

Óvatosan félretolta az éles szilánkokat, benyúlt, és kinyitotta az ajtót. Az ajtók hosszan elnyúló, nyikorgó hang kíséretében nyíltak ki.

Olyan orrfacsaró bűz csapta meg, hogy el kellett fordulnia, hogy friss levegőt vegyen. Amikor visszanézett, tekintete azonnal a hordágyra tévedt.

Egy szakadt takaró alatt egy emberi csontváz feküdt.

Marek megdermedt.

Egy pillanatig mozdulni sem tudott. Aztán észrevette a csontváz csuklóján egy kórházi azonosítószalag maradványait. Mellette egy régi fémmedál hevert, a padlón pedig megsárgult papírlapok szóródtak szét.

Ez nem egy átlagos, magára hagyott jármű volt.

Valaki meghalt ebben a mentőautóban.

Marek rávette magát, hogy körülnézzen. Észrevette, hogy a hátsó ajtókat belülről egy fémretesz rögzítette. A padlón mély barázdák látszottak, mintha valaki megpróbálta volna felfeszíteni az ajtókat.

Ráadásul az egyik ablak belső felületén hosszú karcolások éktelenkedtek.

Hideg futott végig Marek egész testén.

Előhúzta a telefonját a zsebéből. Az akkumulátor már csak pár százalékon állt, de egy rövid pillanatra megjelent egy gyenge térerő.

Azonnal tárcsázta a segélyhívó számot. – Találtam egy régi mentőautót az erdőben – mondta az operátornak. – Egy emberi csontváz van benne. Úgy hiszem, valaki meghalt ott. Rendőrökre van szükségem.

Az operátor a pontos tartózkodási helye felől érdeklődött, de Marek nem tudott koordinátákat megadni. Ehelyett leírta a környéket, az utolsó útkereszteződéstől mért távolságot, valamint néhány jellegzetes sziklaalakzatot, amelyekre út közben figyelt fel.

Aztán a vonal megszakadt.

Marek a mentőautó mellett állt, és várt.

Fogalma sem volt róla, hogy az elkövetkező órákban az egyszerű kirándulás olyan üggyé fajul, amely az egész környék figyelmét magára vonja majd.

---

A rendőrség csak sötétedés után érkezett meg. Marek elvezette őket ahhoz a helyhez, ahol a mentőautót felfedezte. Megérkezett a helyszínelő csoport is, valamint egy igazságügyi orvosszakértő, akinek a maradványok vizsgálata volt a feladata.

Miután a rendőrök átvizsgálták a járművet, az eredeti feltételezésük – miszerint csupán egy régi roncsról van szó, amelyben egy hátborzongató leletre bukkantak – kezdett megdőlni.

A mentőautó rendszámtábláit eltávolították. Az azonosító tábla sérült volt, a járműben talált iratok némelyikét pedig szándékosan széttépték.

Ám találtak még valamit.

A hordágy alatt egy kis fémdoboz lapult. Belsejében egy mappa hevert, benne néhány régi orvosi dokumentummal, egy egyenruhás férfit ábrázoló fényképpel és egy megsárgult újságkivágással.

A fényképen három ember látható egy kórház épülete előtt. Ketten orvosi egyenruhát viselnek, a harmadik pedig civil ruhában van.

A fénykép hátoldalán egy dátum állt, alatta pedig egy rövid mondat:

„Ha történne valami, az igazságot az utolsó iratban találjátok meg.”

A nyomozó óvatosan egy bizonyítéktároló tasakba helyezte a fényképet.

– Ki kell derítenünk, kié volt ez a jármű – mondta a kollégájának.

Másnap a rendőrségnek – egy részben megmaradt… alapján – sikerült…