A börtönkonyhát fülsértő zaj töltötte meg. Fémedények csattantak egymáshoz, víz csobbant a mély mosogatókba, szürke egyenruhás nők siettek, hogy végezzenek a feladataikkal. Senki sem akarta feleslegesen magára vonni az őrök figyelmét. És főleg senki sem akart útjába állni annak a két nőnek, akik azzal a hírnévvel rendelkeztek, hogy ők a legveszélyesebb rabok az egész részlegen.
Azon a reggelen azonban olyan hibát követtek el, amely mindent megváltoztatott.
Egy új rab térdelt a vizes padlón a mosogató mellett, köhögve. Piszkos víz csöpögött a hajából, arcán vörös karmolások éktelenkedtek, kezei pedig remegtek. Támadói föléje tornyosultak, és úgy nevettek, mintha csak egy rafinált tréfát eszeltek volna ki.
– Na, mi van, hercegnő? – kuncogott egy magas, barna hajú nő. – Még mindig azt hiszed, hogy nem fogsz nekünk szolgálni?
Erősebb testalkatú társa keresztbe fonta karjait a mellkasán.
– Legközelebb tovább tartunk a víz alatt. Talán akkor végre megtanulsz engedelmeskedni.
A többi rab néma maradt. Néhányan lesütötték a szemüket, mások úgy tettek, mintha teljesen elmerülnének a munkájukban. Mindannyian tudták: aki szembeszáll ezzel a két nővel, az könnyen a következő célpontjukká válhat. A fiatal nő lassan felegyenesedett.
Nem kezdett el sikoltozni. Nem könyörgött segítségért. Még csak meg sem próbált visszavágni sértésekkel.
Egyszerűen félresöpörte vizes haját az arcából, és egyenesen a szemükbe nézett.
– Végeztetek? – kérdezte nyugodtan.
Mindkét nő egy pillanatra elhallgatott.
Nem számítottak ilyen reakcióra.
– Mit mondtál? – kérdezte élesen a barna hajú nő, és közelebb lépett.
– Azt kérdeztem, végeztetek-e.
Düh futott át a termetesebb rab arcán.
– Nem félsz tőlünk, vagy mi van?
A fiatal nő nem válaszolt. Felvett egy rongyot a mosogató széléről, és törölgetni kezdte az arcát. Ekkor kinyílt az ajtó a konyha túlsó végében.
Belépett a műszakért felelős őr. Meglátva a padlón heverő, csuromvizes foglyot és a fölötte álló két nőt, azonnal átlátta a helyzetet.
– Mi folyik itt?
– Semmi – felelte habozás nélkül a barna hajú nő. – Az új lány megcsúszott.
Az őr a fiatal nőre nézett.
– Igaz ez?
Csend telepedett a helyiségre.
A foglyok tudták: aki megszólal, arra megtorlás vár. Többen megdermedtek, feszülten figyelve, vajon mit tesz az újonc.
– Nem – válaszolta a fiatal nő. – Megtámadtak, és a víz alá nyomták a fejemet.
A barna hajú nő hangos nevetésben tört ki. – És van erre valami bizonyítékod?
Az őr ügyet sem vetett rá, inkább az új fogolyhoz fordult.
– Jöjjön velem. Azonnal.
Ahogy elhagyták a konyhát, a fiatal nő hátrapillantott. A két támadó megvető mosollyal kísérte tekintetével; biztosak voltak benne, hogy ők győztek. Szemükben a lány továbbra is csak egy jelentéktelen újonc maradt, akit néhány ütéssel és egy kis megalázással könnyen meg lehet törni.
Fogalmuk sem volt róla, hogy épp átléptek egy határt, amit nem lett volna szabad.
A folyosó végén lévő kis irodában az őr egy törölközőt és egy pohár vizet nyújtott a fiatal nőnek.
– Kérdezni szeretnék valamit – mondta halkan. – Miért nem szólt nekik, hogy hagyják abba?
A fiatal nő ránézett.
– Megmondtam nekik, hogy nem végzem el helyettük a munkát.
– Úgy értem, utána. Amikor megtámadták.
– Védekeztem, ahogy tudtam. Ketten voltak, így előnyben voltak velem szemben.
Az őr egy pillanatig hallgatott.
– Tudja, kik ők?
– Csak annyit tudok, hogy azt hiszik, itt bármit megtehetnek következmények nélkül.
Az őr felsóhajtott. – A magasat Vanessának hívják. Hat éve van itt, és többször is fegyelmi eljárás indult ellene, amiért rátámadt rabtársaira. A másik, Monika, még veszélyesebb, ha dühbe gurul. A legtöbb nő messziről elkerüli őket; félnek, mi történne, ha valaki szembeszállna velük.
A fiatal nő bólintott. – És a börtönvezetés tud erről?
Az őr lesütötte a szemét.
– Sejtjük. De a szemtanúk gyakran nem hajlandóak vallomást tenni. Sőt, volt, aki később visszavonta a vallomását.
– Szóval félnek.
– Igen.
A fiatal nő letette a poharát az asztalra.
– Akkor tehát nem csak rólam van szó.
Az őr meglepve nézett rá. A legtöbb bántalmazott fogvatartottat leginkább az foglalkoztatta, hogy maga mögött hagyja a saját problémáit. Ez a nő viszont úgy beszélt a többiekről, mintha a helyzetük személyesen is érintené őt.
– Mióta tölti a büntetését? – kérdezte.
– Három napja.
– És miért?
A fiatal nő egy pillanatra elhallgatott.
– Ez bonyolultabb történet annál, hogy egyetlen mondatban összefoglalhassam.
Az igazi neve Anna Novotná volt. A börtönnyilvántartásban mégis csak néhány szűkszavú adat szerepelt az elítéléséről és a büntetés megkezdéséről. Nem volt ismert arc a tévéhíradókból, és nem is olyan gazdag családból származott, amely különleges bánásmódot tudott volna számára biztosítani.
Börtönbe kerülése előtt nyomozóként dolgozott, súlyos erőszakos bűncselekményekre szakosodva. Többéves szolgálat után belekeveredett egy ügybe, amely egy kiterjedt bűnszervezethez kapcsolódott; a csoport tanúkat zsarolt meg, és erőszakos támadásokat szervezett. A nyomozás során olyan információk birtokába jutott, amelyek több befolyásos személy letartóztatásához vezettek.
Aztán minden ellene fordult. Az egyik kulcsfontosságú tanú megváltoztatta a vallomását, fontos dokumentumok tűntek el, és bizonyos bizonyítékok hitelessége hirtelen megkérdőjeleződött. Annát hivatali hatáskör túllépésével, valamint bizalmas iratok jogosulatlan kezelésével vádolták meg. Bár ő végig kitartott amellett, hogy csupán a tanú védelmében cselekedett, a bíróság…