– Anya, miért jön be az a férfi a hálószobátokba, csak miután elaludtatok?

Lisa letette a kanalat az asztalra, és úgy nézett rám, mintha valami teljesen hétköznapi dologról kérdezne.

Nyolcéves volt. Sosem talált ki ijesztő történeteket csak azért, hogy magára vonja a figyelmemet. Ha félt, elmondta. Ha rémálma volt, odajött hozzám egy ölelésért.

Éppen ezért nyugtalanított azonnal a kérdése.

– Milyen férfi, kincsem?

– Az a magas. Éjszakánként bejön a szobátokba. Kinyitja az ajtót, és odamegy apához.

Csak bámultam rá.

– Álmodban láttad?

Lisa megrázta a fejét.

– Nem. Igaziból láttam. Sőt, többször is.

Igyekeztem megőrizni a nyugalmamat, és megkértem, írja le, hogyan néz ki a férfi.

Azt mondta, magas, sötét ruhát visel, és mindig hoz magával egy kis fekete aktatáskát. Állítása szerint a férfi sosem szólt hozzá. Egyszerűen csak csendben belépett a hálószobánkba, odament az ágy azon oldalához, ahol a férjem alszik, és egy darabig ott állt.

Aztán távozott.

– És apa látta őt? – kérdeztem.

Lisa elgondolkodott egy pillanatra. – Azt hiszem, igen. Egyszer láttam, hogy apa kinyitja a szemét. De aztán azt mondta, menjek vissza az ágyamba.

Abban a pillanatban először fogott el valódi félelem.

A férjem, David, néhány lépéssel arrébb állt, és épp kávét készített. Amikor ránéztem, gyorsan lesütötte a szemét a bögréjére.

– Mi a baj? – kérdezte.

– Lisa azt mondja, éjszakánként valaki bejön a hálószobánkba.

David rövid nevetéssel reagált.

– A gyerekeknek élénk a fantáziájuk. Biztosan csak álmodott valamit.

A válasza olyan gyorsan érkezett, mintha előre begyakorolta volna. – És miért álmodja újra meg újra ugyanazt?

– Nem tudom. Kérdezd meg tőle ma este, mit nézett, vagy mire gondolt.

Felkapta a kávéját, és elindult a dolgozószobája felé.

De én nem tudtam kiverni a fejemből a reakcióját.

David az elmúlt hetekben megváltozott. Szokatlanul korán tért nyugovóra, állandóan fáradt volt, és többször is rajtakaptam, hogy nyitva hagyta a bejárati ajtót.

Valahányszor rákérdeztem az okára, mindig ugyanazt felelte:

– Gondolom, egyszerűen elfelejtettem.

Én a munkahelyi stressznek tudtam be a dolgot. David azt állította, egy fontos projekten dolgozik, ami szinte minden idejét leköti. Nem akartam olyan gyanakvó feleség lenni, aki minden apróság mögött problémát sejt.

Ám most itt volt Lisa esete.

És tudtam: ha hinni akarok neki, ki kell derítenem az igazságot. Egész nap azon törtem a fejem, találok-e rá ésszerű magyarázatot. Talán éjszaka felébredt, megpillantott egy árnyékot, a képzelete pedig kiegészítette a többit. Talán valaki elment az ablak előtt. Talán annyiszor álmodta ugyanazt, hogy végül összekeverte a valósággal.

Mégis úgy döntöttem, hogy azon az éjszakán nem alszom el.

---

Az este úgy telt, mint bármelyik másik.

Megvacsoráztunk, segítettem Lisának a házi feladatában, majd felolvastam neki egy esti mesét. Amikor betakargattam, szorosan átölelt.

– Anya, visszajön ma este az a férfi?

Megsimogattam a haját.

– Nem tudom, kicsim. De ha történik valami, keress meg, rendben? Megígéred?

Bólintott.

– És, Anya?

– Igen?

– Ne hagyd, hogy Apa bántson téged!

Megdermedve álltam ott.

– Miért gondolod, hogy Apa bántana engem?

Lisa lesütötte a szemét.

– Nem tudom. Csak néha olyan érzésem van, mintha félne attól, hogy felébredsz. Többet is kérdezni akartam tőle, de ő már a fal felé fordult, és az ágytakarót az álla alá húzta.

Megcsókoltam a homlokát, és becsuktam az ajtót.

Egész este az az érzésem volt, hogy valami bontakozik ki körülöttem – valami, aminek a teljes képét nem láttam tisztán.

Amikor lefeküdtünk Daviddel, igyekeztem a lehető legtermészetesebben viselkedni.

– Megint későig fogsz olvasni ma este? – kérdezte.

– Nem. Fáradt vagyok. – Eloltottam az éjjeli lámpát, és a fal felé fordultam.

David szokatlanul gyorsan elaludt. Húsz percen belül a légzése egyenletessé vált, a teste pedig szinte teljesen mozdulatlanná dermedt.

Én azonban nyitva tartottam a szemem.

Az éjjeliszekrényen álló digitális órát figyeltem.

Éjfél.

Fél egy.

Egy óra.

Azon kezdtem tűnődni, van-e még értelme tovább várni. Talán Lisa csak álmodott. Talán hagytam, hogy a félelme rám is átragadjon.

Ekkor halk kattanás hallatszott.

Valaki elfordította a kilincset.

Az óra 1:13-at mutatott.

Az ajtó lassan kinyílt.

Egy magas, sötét kabátot viselő férfi lépett a szobába. Egy vékony, fekete táskát tartott a kezében.

Becsukta maga mögött az ajtót, és néhány másodpercig mozdulatlanul állt.

Még a lélegzetemet is visszafojtottam.

A férfi körülnézett a szobában, majd az ágy férjem felőli oldalához lépett, és letette a táskát az éjjeliszekrényre.

Kinyitotta.

Abban a pillanatban fel akartam ugrani, felkapcsolni a villanyt, és sikítani kezdeni. De valami visszatartott.

David kinyitotta a szemét.

Egyáltalán nem aludt.

Ránézett az idegenre, és halkan megkérdezte:

– Alszik?

A férfi egy pillanatra felém pillantott.

– Igen – felelte David. – Még fogalma sincs róla.

Úgy éreztem, mintha az egész szoba forogni kezdene.

A saját férjem épp most erősítette meg egy idegennek, hogy mélyen alszom – pedig pontosan tudta, hogy teljesen ébren vagyok. Vagy legalábbis ő így gondolta.

Az idegen egy kis dobozt, néhány iratot, valamint egy sötét anyagba csomagolt tárgyat vett elő az aktatáskájából.

– Kevés az időnk – suttogta. – Még ma be kell fejeznünk.

– És mi van, ha felébred? – kérdezte David.

– Akkor bajban leszünk.

David végigsimított az arcán.

–