Nem azért, mert megvetette volna őket.

Nem is azért, mert félt volna tőlük.

Hanem azért, mert az érintése halált hozott.

Egyetlen simogatás is elég volt.

Egyetlen kézfogás.

Egyetlen pillanatnyi bőrkontaktus.

És máris tűz járta át a másik ember testét.

Ezért nevezte őt a királyság népe Tűzkirálynak.

Ám senki sem tudta, mennyire gyűlölte ezt a nevet.

Darian már ezzel az átokkal született.

Nemzedékek óta őrizte a családja azt a titkot, amelynek sosem lett volna szabad elhagynia a palota falait.

Ősi sárkányok vére csörgedezett az ereiben.

Gyermekkorában ez csupán aranyszínű szemekben és természetellenesen magas testhőmérsékletben nyilvánult meg.

Később apró pikkelyek kezdtek megjelenni a nyakán és a karján.

Aztán jött az első tűz.

Tizenhat éves volt.

Megölelte a húgát.

Csak egy pillanatra.

A lány felkiáltott.

Izzó vörös csíkok jelentek meg a bőrén, és másodpercekkel később lángok borították el a testét.

Csak azért maradt életben, mert az őrök azonnal elszakították Dariantól, és vízzel locsolták le.

Attól a pillanattól kezdve félt tőle.

És Darian is félni kezdett önmagától.

Huszonöt éves korában a királyi tanácsosok közölték vele, hogy meg kell házasodnia.

A királyságnak örökösre volt szüksége.

Darian visszautasította.

„Nem érinthetek meg nőt.” „Akkor találunk olyan nőt, aki túléli az érintésedet” – felelte a főtanácsos.

Így vette kezdetét a keresés.

Hercegek, grófok és a leggazdagabb családok lányai érkeztek a palotába.

Mindannyian szépek voltak.

Mindannyian egészségesek.

És mindannyian abban reménykedtek, hogy ők lesznek a királynék.

Az első egy hatalmas hatalmú herceg lánya volt.

Darian megérintette a kezét.

Alig néhány másodperc telt el, mire a lány felkiáltott.

Tűz futott végig a karján.

Az őrök elszakították Dariantól, de már késő volt.

A lány nem élte túl. Attól a pillanattól kezdve Darian elutasított minden további próbálkozást.

Ám a tanácsadók nem hagytak fel a kísérletezéssel.

Újabb és újabb nőket hozattak.

Mágusok készítettek amuletteket.

Gyógyítók kevertek kenőcsöket.

Védelmező olajokkal kenték be a lányok kezét.

Semmi sem segített.

Egy lány három másodpercig bírta az érintését.

Egy másik tízig.

A harmadik majdnem egy percig.

Az eredmény mindig ugyanaz volt.

Lángok.

Sikolyok.

Halál.

Évekkel később Darian egyetlen parancsot adott ki.

– Elég volt.

Az egész trónterem elcsendesedett.

– Ne hozzatok több nőt.

– De Felség…

– Nem.

Darian a kezére nézett.

– Inkább haljon ki velem a nemzetségem, mintsem újabb ember haljon meg miattam.

Ezután bezárkózott a lakosztályába.

Hét évig alig mutatkozott.

Az emberek suttogni kezdtek, hogy szörnyeteg.

Darian hagyta őket beszélni. Úgy vélte, talán igazuk van.

Aztán egy tavaszi reggelen új szolgálólány érkezett a palotába.

Elinának hívták.

Egy kis faluból származott, egy szegény molnár lánya volt.

Korábban még sosem látott királyi palotát.

Az első napon az udvarmester a szobájába kísérte.

Mielőtt távozott volna, megállt az ajtóban.

– Jegyezz meg egy szabályt.

Elina bólintott.

– Soha ne menj a király közelébe.

– Miért?

Az udvarmester elsápadt.

– Mert ezzel megmentheted az életedet.

Többet nem magyarázott.

Elina azt hitte, ez csupán a királyi gőg egyik megnyilvánulása.

Ám hamar rájött, hogy valójában mindenki fél a királytól.

Valahányszor meghallották a lépteit, a szolgák eltűntek a folyosóról.

Ha valakinek valamit be kellett vinnie a lakosztályába, kifogást keresett, hogy elkerülje a feladatot.

És amikor Elina egyszer megkérdezte, miért tilos belépni a nyugati szárnyba, senki sem válaszolt neki.

Aztán eljött az éjszaka, amely mindent megváltoztatott.

Röviddel éjfél után riasztás harsant fel a palotában. – A király!

Elina felriadt.

Őrök futásának zaját hallotta.

Kiabálást.

Üvegcsörömpölést.

Aztán pedig valami olyasmit, mint egy mély morgás.

Kilépett a folyosóra.

– Mi történik?

Senki sem válaszolt neki.

Ekkor megpillantott egy férfit, aki vizesvödröket cipelt.

– A király rosszul lett – mondta a férfi. – Mi a baja?

– Nem tudom.

– Orvosra van szüksége.

A férfi ránézett.

– Senki sem mehet a közelébe.

Elina nem értette.

Aztán újabb sikolyt hallott.

És futásnak eredt.

Kinyitotta az ajtót.

Odabent elviselhetetlen volt a hőség.

A király alatti kőpadló tűzforró volt.

Darian a földön feküdt.

Szeme arany színben izzott.

Sötét pikkelyek jelentek meg a nyakán és a karján.

Hőség áradt a testéből.

– Menj ki! – kiáltotta.

Elina nem tágított.

– Hallottad, mit mondtam!

– Megsérültél.

– Ez nem sérülés.

Darian fel akart állni.

Nem tudott.

Elina egy lépést tett előre.

– Ne gyere közelebb!

– Segítségre van szükséged.

– Ha hozzám érsz, meghalsz.

Elina megállt.

Csak ekkor értette meg, miért fél tőle mindenki.

A kezére nézett.

– Ezért haltak meg azok a nők?

Darian lesütötte a szemét.

– Igen.

– És ezért zárkóztál be a palotába?

– Igen.

Elina észrevette, hogy a férfi légzése felgyorsul.

– Mire van szükséged?

– Vízre.

Elina megragadott egy kancsót.

Közelebb lépett.

– Ne! – kiáltotta Darian.

De már késő volt.

Elina kinyújtotta a kezét.

Ujjai hozzáértek a férfi kezéhez.

Mindketten megdermedtek. Darian felkészült a fájdalmas sikolyra.

Lángokra számított. Arra számított, hogy Elina a földre rogy.

Nem történt semmi.

Sem tűz.

Sem sikoly.

Csak csend.

Elina lepillantott az összeérő kezükre.

Darian nem hitt a szemének.

– Te…

Elina lassan elhúzta a kezét.

– Mi van?

Darian meredten bámult rá.

– Élsz.

Elina idegesen elmosolyodott.

– Egyelőre.

Darian újra megfogta a kezét.

Ezúttal szándékosan.

Semmi.

A testéből egyetlen láng sem csapott fel.

Hét év óta először érintett meg…