Ezekkel a szavakkal kereste meg egy gazdag gazdálkodó a huszonkét éves Annát – egy olyan fiatal nőt, aki addig csak kemény munkát, kimerültséget és azt az állandó félelmet ismerte, hogy családjának nem lesz miből megélnie.

Álmában sem gondolta volna, hogy az ajánlat, amely megmentheti beteg édesanyját és két öccsét, egy olyan házba vezeti majd, ahol saját életéért kell megküzdenie.

Anna minden nap hajnal előtt kelt.

Mielőtt a nap első sugarai elérték volna a környező földeket, ő már régi ruhában és gumicsizmában indult a gazdaságba. Teheneket fejt, istállót takarított, takarmányos zsákokat cipelt, és órákon át dolgozott – hidegben, esőben és a nyár elviselhetetlen hőségében egyaránt.

Keresete épphogy elég volt a család megélhetésére.

Apja évekkel korábban meghalt, és azóta a felelősség terhe nagyrészt az ő vállát nyomta. Édesanyja beteg volt, és állapota folyamatosan romlott. Két öccse még iskolába járt, így Annának nem volt lehetősége arra, hogy a saját jövőjével foglalkozzon.

Ha a családnak szerencséje volt, naponta háromszor is ehettek.

Amikor nem állt melléjük a szerencse, Anna úgy tett, mintha már evett volna a munkahelyén.

A legnehezebb napok azok voltak, amikor édesanyjának gyógyszerre volt szüksége. Anna szomszédoktól, ismerősöktől, sőt olykor olyan emberektől is kölcsönkért, akiknek a szemébe nézni is félt. Minden egyes tartozást feljegyzett egy papírfecnire, és apránként törlesztette őket.

Szinte teljesen lemondott arról, hogy a saját életével törődjön.

Aztán egy este a gazda felfigyelt rá. Viktornak hívták, és a környék egyik leggazdagabb embere volt. Hatalmas földterületek, számos gazdasági épület és több városi ház tulajdonosa volt. Azt beszélték róla, hogy rideg és távolságtartó, és senkit sem enged közel magához.

Ezért is lepődött meg Anna, amikor munka után a férfi arra kérte, várjon egy pillanatot.

– Hazakísérlek – mondta.

Útközben alig szóltak egymáshoz. Ám amikor megérkeztek Anna régi házához, a férfi megállt.

Hosszú ideig hallgatott, majd kimondta azokat a szavakat, amelyeket Anna soha nem felejtett el.

– Az orvosok szerint már kevesebb mint egy évem van hátra.

Anna döbbenten nézett rá.

– Súlyos betegségem van. Azt mondják, a kezelésnek már nincs értelme. De nem akarok örökös nélkül meghalni.

Anna azt hitte, ezzel véget is ér a beszélgetés.

De nem így történt.

– Gyere hozzám feleségül – folytatta a férfi. – Szülj nekem gyereket, én pedig gondoskodom a családodról. Az édesanyád a legjobb orvosi ellátást kapja majd. Kifizetem a fivéreid taníttatását. Veszek neked egy új házat. Soha többé nem kell azon aggódnod, hogy telik-e ételre.

Anna egyszerre érezte magát megalázottnak, megdöbbentnek és kétségbeesettnek.

– Miért pont én?

Viktor ránézett.

– Mert tudom, hogy bármit megtennél a családodért.

Anna visszautasította az ajánlatot.

Napokig kerülte a férfit. Azt hajtogatta magának, hogy a pénz nem ok arra, hogy hozzámenjen valakihez, akit alig ismer.

Ám ekkor édesanyja állapota hirtelen rosszabbodott. A vizsgálat után az orvos közölte, hogy azonnali városi kezelésre van szükség. Az összeg elképzelhetetlenül magas volt Anna számára.

Nem volt meg neki még a szükséges pénz töredéke sem.

Egy héttel később Viktor megjelent a házuknál.

Egy pénzzel teli borítékot tett az asztalra.

– Ez a kezelésre való – mondta.

Anna hitetlenkedve bámult rá.

– Nem kell emiatt hozzám jönnöd. Nem kérem vissza a pénzt. De az ajánlatom továbbra is érvényes.

Ekkor jött rá Anna, hogy ha visszautasítja a férfit, az az anyja halálát jelentheti.

Végül igent mondott.

Nem szerelemből tette.

A családja megmentése érdekében cselekedett.

Viktor tartotta a szavát. Édesanyját a városba szállították, a fivérei tandíját kifizették, és megkezdődtek a régi ház felújítási munkálatai is.

Az esküvő szerény volt, alig néhány vendéggel.

A szertartás alatt Anna úgy érezte, mintha valaki más életét figyelné. Az esküvő után Viktor hatalmas házába költözött.

Ott minden más volt.

Tiszta folyosók, drága bútorok, személyzet, nagy kert, és olyan tágas szobák, amelyek önmagukban nagyobbak voltak, mint az egész régi háza.

Viktor tisztességesen bánt vele.

Nem volt durva. Nem kiabált. Nem kényszerítette semmire.

És talán éppen ez rémítette meg Annát a legjobban.

Mert nem tudta megmagyarázni, miért éppen őt választotta egy ilyen férfi.

Az esküvő utáni éjszakán mellette feküdt, képtelenül az alvásra.

Viktor mélyen aludt.

Anna azonban folyton a férfi szavain jártatta az eszét.

Kevesebb mint egy évnyi élet.

Egy gyerek.

Család. Pénz.

Minden túl egyszerűnek tűnt a számára.

Viktor nem sokkal éjfél után felébredt.

Halkan kikelt az ágyból, inget vett, és kiment a hálószobából.

Anna továbbra is ott feküdt.

Néhány perc múlva azonban hangokat hallott a folyosóról.

Nem akart hallgatózni.

Ám ekkor meghallotta a saját nevét.

Felült az ágyban.

Az ajtó felé indult, és közvetlenül mögé állt.

– Nem tudhat meg semmit – mondta egy férfihang.

Anna felismerte Viktort.

A másik hang az ügyvédjéé volt.

– És mi van, ha gyanakodni kezd?

Néhány másodpercnyi csend következett.

– Akkor mindennek gyorsabban kell történnie.

Anna gyomra összeszorult.

– És a gyerek? – kérdezte az ügyvéd.

Viktor így felelt:

– Ha már terhes lesz, túl késő lesz visszafordulni.

Anna a kezével a szájára tapasztotta.

Abban a pillanatban rájött, hogy a férje valami döntő fontosságú dolgot titkolt előle.

Ám fogalma sem volt róla, hogy a beszélgetés legrosszabb része még hátravan.

Az ügyvéd újra megszólalt.

– És biztos benne, hogy bírni fogja? Végtére is semmit sem tud arról, ami tíz éve történt.

Anna megdermedt.