Nyugodt délelőtt volt, valamivel tíz óra után. A rendőrőrsön csend honolt, csak a légkondicionáló egyenletes zúgása és néha a kulcsok csörgése törte meg a monotóniát. A szolgálatban lévő rendőrök papírokat töltöttek ki, a telefon alig csörgött, minden arra utalt, hogy ez is egy szokványos nap lesz.

Az ajtó azonban hirtelen kivágódott, és belépett egy idős asszony – alacsony termetű, de határozott fellépésű, rövid ősz hajjal és átható tekintettel. Mellette egy nagytermetű, rozsdabarna kutya lépdelt, aki azonnal magára vonta mindenki figyelmét. Vidáman csóválta a farkát, ugrándozott, és úgy nézett ki, mintha élete legjobb napját élné.

– Jó napot, a parancsnokukkal szeretnék beszélni – mondta az asszony határozottan.

– Feljelentést szeretne tenni? – kérdezte a szolgálatban lévő rendőr.

– Nem – felelte komoran. – Ez komolyabb dolog. A kutyámról van szó… és talán még valami másról is.

A rendőr elmosolyodott, de az asszony magabiztosan folytatta:
– Az utóbbi hetekben furcsán viselkedik. Túl vidám, túl energikus. Én ismerem őt – tíz éve élünk együtt. Soha nem volt ennyire… feldobott ok nélkül.

– Lehet, hogy egyszerűen csak jókedvű – próbálta enyhíteni a helyzetet a fiatalabb rendőr. – Esetleg vigye el állatorvoshoz, itt van az utca túloldalán.

– Állatorvos? Nem, az nem elég – vágott közbe élesen az asszony. – Ez más. Úgy viselkedik, mintha valami hatása alatt állna. Mintha elkábították volna.

A szobában feszült csend lett. Néhány rendőr összenézett, mások kissé szkeptikusan figyelték, de a sarokban ülő, sokéves tapasztalattal rendelkező őrmester felfigyelt. Számtalan olyan üggyel találkozott már, ami elsőre nevetségesnek tűnt, de végül komoly bűncselekmény derült ki mögötte.

– Vigyék be a hölgyet a kihallgatóba – mondta nyugodtan. – Mondjon el mindent az elejétől.

A kihallgatóban az asszony leült az őrmesterrel szemben, a kutya a lábához kuporodott, és elégedetten lihegett.
– Úgy három hete kezdődött – mesélte. – Minden nap kétszer sétálunk, reggel és este. Megvan a szokásos útvonalunk a park körül. Egy nap azonban elkezdett egy bizonyos része felé rohanni – húzott oda, mintha valami nagyon vonzaná.

Az asszony elmondta, hogy a park azon részén gyakran ül egy ismeretlen társaság. Ő soha nem ment közel hozzájuk, de a kutya mindig odaszaladt, majd még boldogabban tért vissza, mint előtte.
– Hazatérés után furcsán csillogott a szeme, és nyugtalan lett. Néha éjjel is rohangált a lakásban, mintha kifogyhatatlan energiája lenne.

Az őrmester jegyzetelt, majd konkrétabban rákérdezett:
– Úgy gondolja, hogy ezek az emberek adnak neki valamit?

– Szinte biztos vagyok benne – bólintott. – Tegnap elrejtőztem egy fa mögé, és figyeltem. Az egyik férfi elővett egy kis zacskót, kivett belőle valamit, és a tenyeréből megetette. A kutya azonnal őrült módjára kezdett ugrálni.

Ekkor már egyértelmű volt, hogy ez nem pusztán egy aggódó gazdi képzelgése. Az őrmester azonnal két járőrt küldött a parkba. A kutyát közben állatorvosi vizsgálatra vitték, hogy kiderüljön, van-e a szervezetében bódító anyag.

Két órával később a járőrök visszatértek – három letartóztatott férfival. Náluk több zacskó por állagú anyagot találtak, amely az elsődleges teszt szerint erős stimuláns kábítószer volt. A nyomozás feltárta, hogy a gyanúsítottak nemcsak állatokat drogoztak be bizarr fogadás részeként, hanem illegális kábítószer-kereskedelemmel is foglalkoztak.

Az idős asszony kutyája szerencsés volt – a kapott adagok nem voltak halálosak, de súlyos egészségkárosodást okozhattak volna. Az ő éberségének és kitartásának köszönhetően nemcsak állatkínzást sikerült megakadályozni, hanem egy kisebb droghálózatot is felszámoltak.

Az a délelőtt, amely csendesen indult, így vált egy olyan nappá, amikor egy „gyanúsan boldog” kutya és gazdája segített leleplezni egy sötét titkot, amely talán soha nem derült volna ki.