Először egy sima, ívelt felület tűnt fel. Aztán egy fémperem. És végül valami, ami ösztönösen hátrálásra késztette.
Nem volt természetes.
Nem egy roncsdarab volt, vagy egy régi bója, vagy a szokásos szemét, amit a tenger időnként a partra köp.
Ez egy fedél volt.
Egy nehéz, rozsdás fém nyílás, szabálytalan csavarokkal a kerületén.
A halász pislogott.
„Ez lehetetlen…”
A szíve hevesebben vert, amikor rájött, hogy a drót, amit meghúzott, nem egy véletlenszerű fémdarab. Egyenesen a tárgy közepébe futott.
És nem volt eltörve.
Feszes volt.
Mintha még mindig valahol rögzítve lenne.
Óvatosan forgatta a tárgyat a kezében. A sár darabokban hullott le, felfedve a fémen lévő dombornyomott jeleket.
Számok.
És egy figyelmeztető szimbólum, amit már valahol korábban látott.
Először nem tudta, hol.
Aztán beugrott.
Az apja, aki évekig a kikötőben dolgozott, egyszer régi fényképeket mutatott neki a tengeri katonai tiltó zónákról. És az egyiken ugyanaz a tábla volt.
Egy víz alatti eszköz jelölése.
„Inaktív…” – suttogta a halász, bár maga sem hitte el.
A szél feltámadt, és a tenger morajlott, mintha reagálna arra, amit kihúzott.
Visszatérdelt a sárba, és elkezdett ásni.
És akkor meglátta a második dolgot.
Nem egyetlen tárgy volt.
Egy rendszer volt.
Több fémperem, kábel és cső állt ki a sárból, eltűnve a homok alatt a víz felé. Mintha az egész partszakasz rejtegetne valamit, aminek örökre el kellett temetve maradnia.
A halász érezte, hogy megfagy az ereiben a vér.
A mobiltelefonja a zsebében volt.
Egy pillanatra habozott.
Hagyhatta volna békén. Elsétálhatott volna. Felejtheti el.
De a kezében lévő drót kissé megmozdult.
Nem a széltől.
Hanem a szerkezet belsejéből.
Gyorsan hátrált egy lépést.
És akkor valami még rosszabbat vett észre.
A nyílás belsejében az idő múlásával szinte kitörölt, de még olvasható írás volt:
„AUTOMATIKUS AKTIVÁLÁS FELFEDEZÉS UTÁN.”
A halász megdermedt.
A mögötte lévő tenger hirtelen olyan természetellenesen csendes lett, hogy már a saját lélegzetét sem hallotta.
És akkor, mélyen a lába alatt, egy fémes kattanást hallott.
Egyetlen és egyedülálló.
Mintha évtizedek után végre felébredne valami.