Ethan mozdulatlanul állt a hatalmas krematórium ajtaja előtt. Kialvatlanságtól és könnyektől vörös szemei felesége holttestére meredtek, amely az üveg mögött feküdt. Amara – a szerelme, az ígérete, a jövője. Néhány héttel ezelőtt még nevettek, tervezgették a gyerekszobát, vitatkoztak a függönyök színéről és a gyermekük nevéről. És most itt állt, a végső búcsú küszöbén.
Hat hónapos terhes volt. Az orvosok azt mondták, hogy a szövődmények olyan súlyosak, hogy sem ő, sem a gyermek nem fogja túlélni. Ethan úgy döntött, hogy nem kockáztatja a boncolást. Azt akarta, hogy felesége és meg nem született gyermekük együtt maradjanak – elválaszthatatlanok. Úgy hitte, hogy ez legalább az utolsó módja annak, hogy betartsa ígéretét, és megvédje őket.
De ahogy ott állt, és Amarát nézte, érzett valamit, amit nem tudott megmagyarázni. Először azt hitte, hogy ez csak téveszme, kimerült elméje trükkje. De aztán újra meglátta. A gyomra megmozdult. Finoman, de tagadhatatlanul. Ethan szíve kihagyott egy ütemet.
„Csecsemő volt? Lehet… lehet, hogy a fiunk vagy a lányunk még él?” – villant át az agyán.
Megpróbálta uralkodni az érzelmein, de a mozgás újra és újra ismétlődött. Nem volt téveszme. Még csak nem is haláltusa volt, ahogy egyesek próbálták magyarázni. Ritmikus, lüktető volt, mintha valami belül a kiutat keresné.
Ethan előrelépett, megkopogtatta az üveget, és rákiáltott a krematórium személyzetére, hogy azonnal állítsák le az előkészületeket. Először vonakodtak – az orvosok már megerősítették a halál beálltát. De aztán a gyomor olyan tisztán mozgott, hogy még ők is megdermedtek. Egy pillanatra hátborzongató csend borult a szobára, amit csak Ethan nehézkes légzése tört meg.
Káosz tört ki. Hívások a kórházba, szakorvosok behívása, megakasztva az egész folyamatot. Amarut már nem lehetett megmenteni, de az orvosok gyorsan rájöttek, hogy még van esély. A baba még élhet.
Ez minden jelenlévő számára sokk volt. Hogyan lehetett téves az orvosi vizsgálat? Hogyan élhet még a baba egy hivatalosan halott testben? Egyikük sem tudta megmagyarázni, miért történt ez. De mindannyian ugyanazt a valóságot látták: egy mozgó hasat, mintha még mindig zajlana benne az élet.
Ethan kétségbeesése hisztérikus reménybe csapott át. Azonnali császármetszést könyörgött. Az orvosok gyorsan cselekedtek, mert minden másodperc kulcsfontosságú volt. És valóban – a műtő fényei alatt, a személyzet megdöbbent arckifejezései között megérkezett az első gyenge, de tiszta lélegzetvétel. A baba lélegzett.
Ez egy logikát felülmúló csoda volt. Amara soha többé nem ébredt fel, de az utolsó ajándéka túlélte. A kis élet, amelyet vele együtt kellett volna eltemetni, bizonyítékká vált arra, hogy a remény ott is létezhet, ahol senki sem számít rá.
Ez az esemény nemcsak Ethant megrázta, hanem mindenkit, aki látta. A hír gyorsan elterjedt, az emberek vitatkoztak arról, hogy orvosi kudarcról vagy valódi sorsszerű cselekedetről van-e szó. Egyesek azt állították, hogy ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket a tudomány soha nem tud teljesen megmagyarázni. Mások az orvosok súlyos hibájának tartották.
Ethan számára azonban ez nem számított. Elvesztette a feleségét, de kapott egy gyermeket. Kegyetlen csere volt, amit soha nem fogadott volna el önként, de most új kötelessége lett. Tudta, hogy Amara azt akarja, hogy gyermekük éljen. És hogy most már ő az egyetlen, akinek teljesítenie kell az utolsó kívánságát.
Mindenki, aki hallotta ezt a történetet, megrendült. Egyesek tragédiának, mások csodának tekintették. Egy dolog biztos volt – az igazság, ami a krematóriumban napvilágra került, még rémisztőbb és érzelmesebb volt, mint azt bárki el tudta volna képzelni.