Első pillantásra ez jó hírnek tűnhet. A legfrissebb tudományos adatok szerint a növény- és állatfajok kihalásának üteme valóban lelassult az elmúlt években. Az optimista címsorok így szólhatnának: „A természet levegőt vesz” vagy „Kevesebb fajt veszítünk el, mint korábban.” De a valóság, ahogy a szakértők lefestik, sokkal sötétebb. A lassulás nem győzelem – csupán egy rövid távú haladék egy olyan csatában, amelyet bármikor újra elveszíthetünk.

A nyugalom illúziója

Ha megnézzük a statisztikákat, azt látjuk, hogy egyes területeken évente több tucat faj eltűnése állt meg. Egyes ökoszisztémák egy pillanatra stabilizálódtak is. Ezt a jelenséget a nemzetközi természetvédelmi intézkedések, a rezervátumok létrehozása, de az orvvadászat és a veszélyeztetett állatok kereskedelme elleni szigorúbb törvények kombinációja is magyarázza.

De e látszólagos siker mögött egy mélyebb probléma rejtőzik. A kihalás üteme lelassult, de még mindig sokszorosa a természetesnek. A biológusok szerint a fajok körülbelül százszor gyorsabban halnak ki, mint ahogy az az evolúciós ritmusnak megfelelne. Tehát, bár a természet egy időre levegőhöz jutott, még mindig vérzik.

Egy emberi lábnyom, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni

A fő okok ugyanazok és kérlelhetetlenek. A trópusi erdők irtása folytatódik, bár lassabb ütemben, mint a múltban. Az óceánokat elárasztják a műanyagok és a vegyszerek, amelyeknek a vízi élővilágra gyakorolt ​​hatása csak most kezd teljesen feltárulni. Ezenkívül a klímaváltozás szélsőséges hőmérsékleteket, aszályokat és időjárási változásokat hoz magával, amelyekhez a legtöbb faj nem képes alkalmazkodni.

Az ökológusok gyakran mutatnak rá egy paradoxonra: csak azért, mert egyes grafikonok kevésbé fenyegetőnek tűnnek, nem jelenti azt, hogy a helyzet nem súlyos. Hasonló ez egy súlyos beteghez, aki egy pillanatra abbahagyja a fogyást – de a betegsége nem gyógyul meg.

Törékeny haladék

Ezért használnak a tudósok kemény szavakat: a kihalás lassítása nem győzelem, csak haladék. Bármilyen új nyomás – egy újabb ipari terjeszkedési hullám, egy bizonyos küszöböt meghaladó klímaváltozás, hatalmas szennyezés – azonnal megfordíthatja ezt a törékeny tendenciát.

De van remény. Ahol valóban hatékony intézkedéseket vezettek be, részleges helyreállás tapasztalható. Egyes madár- és nagy emlősfajok, amelyeket szinte teljesen elveszettnek tartottak, lassan visszatérnek. Ez azt mutatja, hogy a védelem akkor működik, ha következetesen és a helyi közösségek támogatásával történik.

Sötét horizont

A következő évtizedek horizontjára tekintve azonban továbbra is riasztó a kép. A klimatológusok arra figyelmeztetnek, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának drasztikus csökkentése nélkül a globális felmelegedés olyan szintet ér el, amely lehetetlenné teszi számos faj túlélését. És még a legvédettebb rezervátumok sem lesznek elegendő védelem a globális klímaváltozás ellen.

Emellett pszichológiai kockázat is fennáll. A természettel kapcsolatos rossz hírektől elárasztott közvélemény a kihalások lassulásának hírét annak a jeleként értelmezheti, hogy a probléma már nem annyira sürgető. Ez a hamis biztonságérzet az érdeklődés és a harci hajlandóság elvesztéséhez vezethet.

A csata folytatódik

A szakértők valódi üzenete egyértelmű: a lassulás nem a válság vége, hanem emlékeztető arra, hogy érdemes harcolni. Ha a kulcsfontosságú ökoszisztémák védelmére, az erdők helyreállítására, a kibocsátások visszaszorítására és a hulladék csökkentésére tudunk összpontosítani, akkor a természetet a halogatás állapotából valódi helyreállásba tudjuk mozdítani.

De ha feladjuk, csak egy újabb veszteséghullámmal kell szembenéznünk, ezúttal talán nagyobbal, mint valaha.