Willow Creek poros kisvárosában senki sem számított arra, hogy Nathan Keller közlegény egy kedd délután egyszer csak újra megjelenik a kavicsos úton, amely gyermekkora otthonához vezetett.
Csizmája halkan nyikorgott, a vállán lógó hátizsák minden lépésnél megzörrent, és a lemenő nap hosszú árnyékokat vetett mögé. Tizennégy hónap szolgálat után, valahol egy távoli országban, Nathan gondosan megtervezte, hogy hazatérése meglepetés legyen.

Anyja híres őszibarackos pitéjéről álmodott, a verandalépcső nyikorgásáról, és mindenekelőtt arról, hogy újra láthassa húgát, Lilyt.
Korai orvosi engedéllyel térhetett haza – sérülései nem voltak súlyosak, és úgy gondolta, egy kis pihenés után ismét szolgálatba áll majd. De ahelyett, hogy értesítette volna a családját, titokban indult el. Látni akarta arcukon az őszinte örömöt, amikor megjelenik a küszöbön.

Ám semmi sem úgy történt, ahogy elképzelte.

Amikor Nathan megérkezett a régi ház elé, valami furcsa, nyugtalanító érzés kerítette hatalmába. A ház, amely valaha élettel és nevetéssel telt meg, most baljóslatúan csendes volt. A bejárati ajtó félig nyitva állt – ami teljesen szokatlan volt, hiszen az anyja még a befőttesüvegeket is képes volt lakattal lezárni.

Belépett. A bútorokat por lepte, a levegő állott és hideg volt.
– Anya? Lily? – kiáltotta el magát, de csak a saját visszhangja felelt.

A folyosón haladt előre, amikor megpillantotta a földön heverő fényképet. A keret üvege megrepedt, a kép fejjel lefelé fordítva feküdt. Ő és a családja volt rajta. Nathan lehajolt, és ahogy felemelte, a szíve hevesen vert. Valami nagyon nem stimmelt.

A húga szobája felé indult. A sarkon befordulva megtorpant.
Lily ott ült az ágyon, háttal neki, összegörnyedve. Nem hallotta, hogy belépett.

– Lily… – suttogta óvatosan.

A lány összerezzent, hirtelen felkapta a fejét, és elfojtott sikoly szakadt ki belőle, amikor felismerte.
– Nathan…? – A hangja remegett.
Könnyek gyűltek a szemébe, de nem azok a boldog könnyek voltak, amiket Nathan várt.

Odaugrott hozzá, letette a táskát, de ahogy a lány felé nyúlt, Lily ösztönösen hátrébb húzódott.
És ekkor vette észre.

A lilás foltot az arcán.
A kis vágást a szája sarkában.
És a félelmet, amely a szemében ült, mintha attól tartana, hogy bárki, akár ő is, bántani fogja.

– Ki tette ezt veled? – kérdezte rekedten, de a válasz elmaradt.

Lily ajkai megremegtek, de nem szólt. Csak lesütötte a szemét.
A csend súlyos volt, nyomasztóbb, mint bármelyik éjszaka, amit Nathan a fronton átélt.

Odakint ugatott egy kutya, a távolban becsapódott egy ajtó. Nathan szíve összeszorult. Tudta, hogy a ház, ahová annyira vágyott visszatérni, már nem az a hely, amit elhagyott.
A béke, amit keresett, eltűnt.
A húga fájdalma, a ház csendje – mind arról árulkodtak, hogy valami sötét dolog történt.

És abban a pillanatban Nathan rájött: most nem egy idegen földön kell harcolnia.
Ezúttal a háború itthon kezdődik.