Dr. Antagne Beaumont hosszú pályafutást tudhatott maga mögött. Az évek során holttestek tucatjaival foglalkozott, mindenféle esetet vizsgált, és megtanulta, hogyan őrizze meg hidegvérét a legszörnyűbb helyzetekben is. Azt hitte, a hullaházban már semmi sem érheti meglepetésként. Ám azon az estén kiderült, mennyire tévedett.

Este kilenc óra után nem sokkal megkapta egy új eset dokumentációját. Az asztalon egy fiatal nő feküdt, akit a kórházi személyzet hivatalosan halottnak nyilvánított. Claire Beaumontnak hívták; mindössze harmincnégy éves volt, és az orvosi jelentés szerint hirtelen szívmegállás következtében hunyt el.

Antagne felhúzta a kesztyűjét, utoljára átfutotta a papírokat, majd hozzálátott a vizsgálathoz. Minden rutinesetnek tűnt. Semmi erőszakra utaló jel, semmi gyanús körülmény – legalábbis a rendelkezésére álló információk szerint.

Aztán történt valami elképzelhetetlen.

Claire hirtelen kinyitotta a szemét.

Az orvos hirtelen hátrahőkölt, majdnem elejtve a kezében tartott eszközt. Néhány másodpercig egyetlen szót sem tudott kiejteni a száján. Meredten bámulta a nőt, akinek – minden hivatalos feljegyzés szerint – már órák óta halottnak kellett volna lennie.

– Jó ég… – suttogta.

Claire megpróbált megmozdulni. Teste erőtlen volt, ajkai kiszáradtak, lélegzete pedig alig észrevehető. Mégis sikerült kinyújtania a kezét, és határozottan megragadnia az orvos csuklóját.

– Kérem… ne mondja el nekik, hogy élek – suttogta.

Antagne mozdulatlanná dermedt.

– Micsoda? Kinek ne mondjam el? Tudja egyáltalán, hol van?

A nő a teljes kétségbeesés kifejezésével nézett rá. Olyan félelem csillant meg a szemében, amilyet az orvos ritkán látott a pácienseinél. Ez nem a haláltól való szokványos félelem volt; valami sokkal mélyebb dolog. – Azt hiszik, halott vagyok. És ennek így is kell maradnia. Különben megtalálnak.

– Ki találna meg? – kérdezte Antagne, igyekezve megőrizni a nyugalmát.

Válasz helyett Claire behunyta a szemét, és vett néhány mély lélegzetet. Úgy tűnt, minden egyes szó hatalmas erőfeszítésébe kerül.

– Volt ott egy orvos – folytatta végül. – A sürgősségi osztályon. Épp azelőtt jött oda hozzám, hogy elveszítettem volna az eszméletemet.

Antagne összeráncolta a homlokát.

– Milyen orvos?

Claire lassan az asztalon heverő orvosi dokumentáció felé fordította a fejét.

– Nézze az időpontot! Az időpontot kell megnéznie.

Az orvos azonnal kézbe vette az iratcsomót, és átfutotta a bejegyzéseket. Claire-t este 9:12-kor vették fel a sürgősségire. A feljegyzések szerint több vizsgálaton is átesett, majd hirtelen megszűntek az életfunkciói – ekkor az orvosi csapatnak meg kellett volna kezdenie az újraélesztést. Ám egy részlet gyanússá vált számára.

A halál hivatalosan rögzített időpontja nem egyezett meg a többi dokumentumban szereplő időponttal. Ráadásul hiányzott egy aláírás is az iratokról – pedig a kórházi protokoll szerint annak ott kellett volna lennie.

– Ennek semmi értelme – mormogta.

Claire ismét megfogta a kezét.

– Még azelőtt ellenőrizte az állapotomat, hogy elveszítettem volna az eszméletemet. Azt mondta, mindent elintéz. Aztán beadott valamit a karomba. És utána… már semmire sem emlékszem.

Antagne hátán végigfutott a hideg.

Ekkor léptek zaja hallatszott az ajtó felől.

Valaki közeledett a kórterem felé.

Az orvos gyorsan becsukta az iratokat, és Claire-re nézett. A nő szeme elkerekedett. Intett az orvosnak, hogy maradjon csendben.

Egy pillanattal később megfordult a kilincs.

– Antagne? – szólalt meg egy férfihang a folyosón. – Bent vagy?

Az orvos azonnal felismerte a hangot.

Az egyik kollégája volt, Dr. Varenne, aki aznap este a sürgősségi osztályon teljesített szolgálatot. – Dr. Varenne tudni szeretné, elkezdte-e már a vizsgálatot – hangzott a kérdés az ajtó mögül.

Antagne nem válaszolt. Claire-re nézett, aki még mindig a csuklóját szorította. A nő ajkai megmozdultak, alig észrevehetően.

– Ő az…

Az orvos gyomra összeszorult.

– Biztos benne? – suttogta.

Claire halványan bólintott.

– Bárhol felismerném.

Abban a pillanatban újra megfordult a kilincs. – Antagne, nyissa ki! Beszélnem kell önnel.

Az orvos gyorsan letakarta Claire kezét egy lepedővel, és igyekezett megnyugtatni a hangját.

– Egy pillanat! Épp a dokumentációt tanulmányozom.

Csend telepedett az ajtó túloldalára.

Aztán megszólalt Varenne – ezúttal sokkal halkabban.

– Gondolom, feltűnt önnek, hogy ez az eset… kissé szokatlan.

Antagne nem felelt.

– Vannak dolgok, amelyeket jobb érintetlenül hagyni – tette hozzá a férfi.

Az orvos abban a pillanatban rájött: ez nem egyszerű orvosi műhiba. Valaki szándékosan próbálta eltussolni a sürgősségi osztályon történteket – Claire pedig az egyetlen, aki felfedheti az igazságot.

Antagne tudta, hogy nem követhet el elhamarkodott hibát. Biztonságba kellett juttatnia a nőt, anélkül, hogy a gyanús orvos tudomást szerezne arról, hogy a beteg életben maradt. Diszkréten a telefonjáért nyúlt, és segítséget hívott a biztonsági személyzettől.

Ám amikor újra a dokumentációra pillantott, valami még nyugtalanítóbb dologra bukkant.

Az utolsó oldalon egy utasítás állt Claire holttestének elszállítására – amelyet percekkel azelőtt adtak ki, hogy a halál beálltát hivatalosan megállapították volna. Alatta pedig ez a név szerepelt: Dr. Varenne.

Miért intézkedne bárki is egy holttest elszállításáról, még mielőtt a halál beállt volna…