Maya már régen megtanulta, hogy a bejárati ajtó hangjából megállapítsa, milyen hangulatban van Caleb. Amikor későn ért haza, általában igyekezett csendes lenni, úgy téve, mintha csak a munkahelyén tartották volna fel. Ám amikor kivágta az ajtót, Maya tudta, hogy újabb kellemetlen este vár rá.

Ma reggel olyan erővel vágódott ki az ajtó, hogy az ablaküveg is megcsörrent.

Maya egész éjjel nem aludt. Az ágy szélén ült, és a lépcső felől érkező minden neszre figyelt. Amikor a férje végre megjelent, idegen parfüm és cigarettafüst szaga áradt belőle.

– Hol voltál? – kérdezte, mielőtt még megállíthatta volna magát.

Caleb megállt az előszobában, és lassan felé fordította a fejét.

– Semmi közöd hozzá.

– Aggódtam. Még csak nem is telefonáltál.

– Mondtam, hogy semmi közöd hozzá.

Egy lépést tett felé. Maya ösztönösen hátrált, de a férfi még azelőtt megütötte, hogy reagálhatott volna. Aztán megragadta a vállánál fogva, és a földre taszította.

Maya a tenyerét a felrepedt ajkára szorította, és lesütötte a szemét.

– Így már jobb – jegyezte meg a férfi, miközben megigazította az ingét. – Sokkal könnyebb veled, ha csendben maradsz.

Maya nem válaszolt. Kétévnyi házasság alatt megtanulta, hogy bármilyen ellenállás újabb ütést, további megaláztatást vagy napokig tartó némasági büntetést vonhat maga után.

Caleb engedelmességnek vélte a hallgatását. Meg volt győződve arról, hogy a nő sosem hagyja el őt.

– Anya dél körül átjön – jelentette ki, miközben a lépcső felé indult. – Készíts rendes reggelit! És igyekezz ne felbosszantani.

Evelyn még azelőtt megérkezett, hogy Maya befejezte volna az előkészületeket. Amint megpillantotta a zúzódást Maya arcán, összeszorította a száját.

– Megint? – kérdezte hidegen.

Maya lehajtotta a fejét. – Meg kellene tanulnod úgy viselkedni, hogy ne bosszantsd fel a férjedet – folytatta Evelyn. – Ebben a házban mindenkinek megvan a maga helye.

– Igyekszem – suttogta Maya.

– Hát, nem igyekszel eléggé – szólt közbe Caleb az asztaltól. – Ha nem provokálna folyton, nem kellene dühbe gurulnom.

Evelyn bólintott, mintha épp valami teljesen ésszerű dolgot hallott volna.

Maya visszafordult a pulthoz. Keze remegett, de folytatta a reggeli készítését: tojás, friss kenyér, kávé és gyümölcs. Mindennek pontosan olyannak kellett lennie, ahogyan Caleb szerette.

Ám ezúttal ott lapult egy telefon a zsebében.

És rajta egy üzenet, amelyet előző este küldött:

„Kérlek, gyere el reggel. Már félek egyedül maradni.”

Épp letette az utolsó tányért Caleb elé, amikor mögötte kinyílt az ajtó. Valaki belépett a konyhába.

Caleb felnézett, és azonnal elsápadt.

– Mit keresel itt? – kérdezte fojtott hangon.

Maya megfordult.

Az ajtóban az idősebb bátyja, Daniel állt.

Mellette két rendőr.

Evelyn hirtelen hátratolta a székét.

– Ez családi ügy! – kiáltott fel. – Nincs joguk csak úgy berontani ide!

Daniel rá sem hederített. Tekintetét végig Calebén tartotta.

– Hol van a telefonja? – kérdezte higgadtan.

– Micsoda?

– Azt kérdeztem: hol van a telefonja?

Caleb nevetni próbált.

– Nem tudom, miről beszél. A feleségemmel nyilvánvalóan valami baj van. Hisztérikus, a családja pedig csak asszisztál ehhez.

Daniel néhány lépést tett az asztal felé. Amikor meglátta Maya felrepedt ajkát és az arcán éktelenkedő zúzódást, megfeszült az álla.

– Maya, gyere ide!

Caleb azonnal felugrott.

– Senki sehová nem megy. Ő a feleségem! Az egyik rendőr közéjük lépett.

– Nyugodjanak meg, és maradjanak ott, ahol vannak!

Evelyn tiltakozni kezdett. Azt állította, hogy Maya mindig túloz, Caleb csak „heves vérmérsékletű”, a házaspárok pedig néha vitatkoznak. Aztán megpróbálta az egész helyzetet Daniel ellen fordítani.

– Maga az, aki a saját férje ellen hangolta őt! Maga kezdettől fogva ellenezte ezt a házasságot!

Daniel végre felé fordult. – Evelyn asszony, a menyének sürgős orvosi ellátásra van szüksége. Most nem az a megfelelő pillanat, hogy a fiát mentegesse.

Ezután Maya felé fordult.

– Többé semmit sem kell elrejtenie.

Maya sírva fakadt – nem a rendőrségtől való félelmében, hanem azért, mert hosszú idő után először mondta ki valaki pontosan azokat a szavakat, amelyeket hallania kellett.

Többé semmit sem kell elrejtenie.

Daniel felsegítette, és elvezette az asztaltól. Eközben az egyik rendőr beszélni kezdett Calebbel, aki továbbra is azt hajtogatta, hogy az egész csak félreértés.

– Hiszen nem is történt vele semmi! Csak vitatkoztunk egy kicsit!

– Vitatkoztak? – ismételte meg Daniel.

Elővette a telefonját, és több fényképet is mutatott a rendőröknek. A képeken olyan zúzódások látszottak, amelyeket Maya az elmúlt hónapokban szerzett – még abban az időszakban, amikor reménykedett benne, hogy Caleb megváltozik.

Ezután üzenetváltásokat mutatott nekik. Ezekben Caleb fenyegette a nőt, megtiltotta neki, hogy találkozzon a barátaival, és többször is figyelmeztette: ha valaha elhagyná, gondoskodni fog róla, hogy mindent elveszítsen.

Maya titokban gyűjtötte a fényképeket. Sokáig azt mondogatta magának, hogy sosem lesz rájuk szüksége. Végül azonban éppen ezek segítettek neki felismerni, hogy az a félelem, amelyben élt, nem természetes része egy házasságnak.

Daniel néhány héttel korábban szerzett tudomást a helyzetről. Ekkor vallotta be neki először Maya, hogy Caleb bántalmazza. A nő könyörgött neki, hogy ne avatkozzon közbe, mert félt, hogy a férje bosszút állna. Daniel megígérte neki, hogy a beleegyezése nélkül nem tesz semmilyen lépést. Segített neki jogi segítséget találni, és megállapodtak abban, hogy ha a nő úgy érzi, közvetlen veszélyben van, küld neki egy rövid üzenetet.

És pontosan ezt az üzenetet kapta meg…