Álmomban sem gondoltam volna, hogy a férjem egy szokványos üzleti útja olyan titkot fed majd fel, amelyet már régóta rejtegetett előlem. Amikor Daniel közölte, hogy néhány napra külföldre kell utaznia, nem volt okom kételkedni benne; korábban is sokszor járt már külföldön munkaügyben. Ezúttal azonban úgy döntöttem, hogy vele tartok.

Fogalmam sem volt róla, hogy éppen ez a döntés mentheti meg az életemet.

Az egész néhány nappal az indulásunk előtt kezdődött. Daniel egyik este hazaért, letette a telefonját az asztalra, és bejelentette, hogy fontos tárgyalása lesz külföldi üzleti partnerekkel. Állítása szerint egy jelentős szerződésről volt szó, amelyhez személyes tárgyalásokra volt szükség.

– Néhány napig távol leszek. Fontos a cégnek – magyarázta.

Nem lepődtem meg különösebben. Daniel sikeres üzletember volt, és az üzleti utak szerves részét képezték az életének. Egy részlet azonban mégis furcsának tűnt: ezúttal a titkárnője, Lora is vele tartott.

A nő már évek óta dolgozott neki, és Daniel szerint egyszerűen nélkülözhetetlen volt. Ő szervezte a találkozókat, készítette elő a dokumentumokat, foglalta le a szállodákat, és intézett mindenféle szakmai ügyet.

– Rengeteg tárgyalás és papírmunka vár ránk. Lora segít majd mindezt kézben tartani – mondta.

Egy pillanatig gondolkodtam, aztán elmosolyodtam. – Akkor én is veletek tartok! Amíg ti dolgoztok, én felfedezem a várost. Úgy hallottam, gyönyörű strandok vannak arrafelé.

Daniel megdermedt.

Csak pár másodpercig tartott, de azonnal észrevettem. Az arckifejezése alig változott, a válla mégis megfeszült, a tekintete pedig egy pillanatra Lora felé villant.

– Persze. Szívesen látunk, ha szeretnél velünk jönni – válaszolta végül.

Lora is elmosolyodott, de a reakciója furcsa volt. A mosolya erőltetettnek tűnt, és az a benyomásom támadt, hogy a jelenlétem keresztülhúzott valamilyen tervet, amit már korábban kitaláltak.

Akkoriban nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget.

Az indulás napján jóval korábban érkeztünk a repülőtérre. Daniel már az elejétől fogva nyugtalan volt. Folyamatosan a telefonját ellenőrizte, gyors válaszokat küldött az üzenetekre, és állandóan körülnézett.

Lora mellette állt, és időnként súgott neki valamit. Valahányszor a közelükbe értem, mindketten azonnal elhallgattak.

A becsekkolás után az útlevél-ellenőrzés felé indultunk. Hosszú volt a sor, és csak lassan haladtunk. Körülöttünk az emberek a telefonjukat nyomkodták, a jegyeiket ellenőrizték, és szorosan figyelték a csomagjaikat.

Egyszer csak eszembe jutott, hogy szükségem van valamire annak a kabátnak a zsebéből, amit a bőröndöm tetejére tettem.

– Daniel, vigyáznál erre egy pillanatra? Elugrom a mosdóba.

– Persze – felelte szinte azonnal.

Csak néhány métert távolodtam el. Ám ahogy a mosdók felé közeledtem, rájöttem, hogy ottfelejtettem a telefonomat. Úgy döntöttem, visszafordulok.

És ekkor láttam meg valamit, amitől szó szerint elállt a lélegzetem.

Daniel a bőröndöm mellett állt. Fölé hajolt, a zár pedig nyitva volt. Egy gyors mozdulattal egy kis fekete dobozt helyezett a csomagba. Ezután lecsukta a bőröndöt, visszazárta, majd többször is körülnézett, megbizonyosodva arról, hogy senki sem figyeli.

Lora közvetlenül mellette állt.

Nem szólt semmit. Csak a férfi kezét figyelte, majd egy futó pillantást vetett rá.

Azonnal egy reklámtábla mögé húzódtam. A szívem vadul verni kezdett, és kérdések cikáztak a fejemben.

Mi volt az a doboz?

Miért rejtette Daniel az én bőröndömbe?

És miért tette mindezt olyan diszkréten, ügyelve arra, hogy senki se lássa?

De a legrosszabb az a felismerés volt, hogy ha nem térek vissza a telefonomért, soha nem tudtam volna meg semmit.

Egy pillanatnyi habozás után úgy döntöttem, hogy megőrzöm a nyugalmamat. Úgy sétáltam vissza hozzájuk, mintha mi sem történt volna.

– Máris visszaértél? – kérdezte Daniel.

– Igen. Csak hatalmas a sor – feleltem mosolyogva.

Élesen a szemembe nézett. Úgy éreztem, azt próbálja kitalálni, láttam-e valamit. Ezért elővettem a telefonomat, és úgy tettem, mintha üzeneteket olvasnék.

Legbelül azonban rettegtem. Ki kellett derítenem, mit tett a csomagomba, de ugyanakkor tudtam, hogy nem tehetek semmit, ami gyanút ébreszthetne benne.

Amikor Daniel és Lora egy pillanatra félrehúzódtak, hogy váltsanak pár szót egy reptéri alkalmazottal, megragadtam az alkalmat. Szóltam, hogy veszek egy kis vizet, majd a mosdók felé indultam.

Odaérve óvatosan kinyitottam a bőröndömet.

A ruhák közé rejtve egy kis fekete doboz lapult. Meglehetősen nehéz volt, szorosan lezárva, és semmilyen jelzés nem volt rajta – sem logó, sem felirat, ami utalhatott volna a tartalmára.

Kézbe vettem, és egy pillanatra megtorpantam.

Tudni akartam, mi van benne, de féltem, hogy ezzel csak még nagyobb bajt okozok. Fogalmam sem volt, vajon elektronikai eszközről, veszélyes tárgyról vagy valami egészen másról van-e szó.

Ekkor megpillantottam Lora bőröndjét. A közelben állt; sötétszürke színéről és a fogantyújára kötött piros szalagról ismertem fel.

Átfutott az agyamon: ha Daniel titokban tette a dobozt az én csomagomba, akkor biztosan nem számított rá, hogy megtalálom.

Pánikomban olyan döntést hoztam, amit talán még meg fogok bánni. Áttettem a dobozt egy oldalsó…