Ritkán kifizetődő dolog úgy új életet kezdeni más szerencsétlenségén, hogy közben sajnálatot színlelünk. Larisának azonban a férjétől való megszabadulás gondosan kitervelt vállalkozássá vált. Az ötvennyolc éves Viktor – aki egykor erős és ügyes építőmester volt – egy tragikus baleset következtében kerekesszékbe kényszerült. Bár a teste már nem engedelmeskedett neki, az elméje – és az iránt az asszony iránt érzett szerelme, akivel harminckét évet töltött együtt – változatlan maradt.

Eleinte Larisa gondoskodott róla, ám türelme hamar elfogyott. Amikor rájött, hogy az ágyhoz kötött férj ápolása akadályozza saját tervei megvalósítását, hideg vágy ébredt benne a szabadság iránt – egy olyan vágy, amely mindenekelőtt Viktor házára irányult. Hónapokkal korábban Viktor véletlenül meghallotta, amint felesége telefonon azt mondja egy barátnőjének: nélküle mindent könnyen el lehetne adni, így ő új életet kezdhetne. Akkor még nem akarta elhinni; azt hitte, csupán egy meggondolatlan pillanat volt egy nehéz időszakban.

Az ősz tragikus vége azonban bebizonyította, hogy az asszony komolyan gondolta. Azzal az ürüggyel, hogy megmutatja neki az őszi tájat, egy eldugott erdőbe vitte, majd könyörtelenül sorsára hagyta. Elvette a telefonját, az iratait és a gyógyszereit, majd beült az autóba, és elhajtott. Otthon azt jelentette a rendőrségen, hogy Viktor ismeretlen helyre távozott. Hónapok teltek el, a rendőrség semmilyen nyomra nem bukkant, Larisa pedig már elégedetten élt a férfi házában, új párjával az oldalán. Meggyőződése volt, hogy az erdőben uralkodó hideg és az éhség elvégezte a dolgát.

Tizenegy hónapnyi nyugalom, amely mindent tönkretett

Pontosan tizenegy hónap telt el. Larisa teljes biztonságban, a büntetlenség tudatában élt. Egy reggel betért egy kis vidéki boltba, hogy friss kenyeret vegyen. A pénztár közelében helyi újságok hevertek, köztük a legfrissebb szám.

Tekintete véletlenül a címlapra tévedt. Az újságból egy kerekesszékes férfi fekete-fehér fényképe bámult vissza rá. Larisa olyan sápadt lett, hogy megszédült. Remegő kézzel nyúlt az újságért, az arca elé emelte, és visszatartotta a lélegzetét. A fényképről Viktor nézett vissza rá. Nem egy csontváz az erdőben, nem elfeledett maradványok. Ő volt az – bár tekintete üres volt és dermesztően hideg, arca pedig beesett.

Abban a pillanatban szó szerint megfagyott az ereiben a vér. Szíve a füleiben dobolt, miközben tekintete a kép alatt húzódó, vastag betűs főcímre tévedt. ### A főcím, amely a végzetet jelentette

Ez állt benne:

„Csoda az erdőben: egy férfi tizenegy hónapot élt túl a vadonban egy ismeretlen remete gondoskodásának köszönhetően. Ma délután az országos televízióban felfedi annak a személynek a nevét, aki sorsára hagyta, hogy meghaljon.”

Mielőtt Larisa elejthette volna az újságot, a pult mögötti kis rádióból megszólalt egy műsorvezető hangja: „Mostani különkiadásunkban exkluzív beszámolót hallhatnak Viktor úrtól, aki elárulja, hogyan kísérelte meg a saját felesége hidegvérrel meggyilkolni őt…”

Larisa pánikba esve rohant ki az üzletből az autója felé. Ahogy kinyitotta az ajtót, egy ismeretlen számról érkező üzenet villant fel a telefonja kijelzőjén. Egyetlen mondat állt benne: „Élvezd a szabadságod utolsó óráit, Larisa! Látlak.”