Hosszú ideje vágytunk már egy közös nyaralásra a férjemmel, de valahogy soha nem jött össze. Mindig közbejött valami: munka, pénzügyi gondok, családi kötelezettségek. Ezért amikor végre sikerült kiszabadulnunk néhány napra, igazi csodaként éltük meg. Gyorsan megvettük a repülőjegyeket, bár már csak az utolsó pillanatban kaptunk helyet, és nem is egymás mellett. Nem számított. A lényeg az volt, hogy együtt utazunk a tengerhez, és végre kettesben lehetünk.

Amikor felszálltunk a gépre, megkerestem a saját helyemet. Elhaladtam a férjem mellett, és fél szemmel odapillantottam, ki ül mellette. Egy húsz év körüli lány, nagyon rövid farmernadrágban, élénkpiros rúzzsal, hatalmas szempillákkal. A megjelenése minden szót helyettesített: pontosan tudta, hogyan hívja fel magára a férfiak figyelmét.

Nem vagyok féltékeny típus, így magamban csak elmosolyodtam: „Na tessék, hát üljön ott.” Nem gondoltam volna, hogy ebből kellemetlen jelenet lesz.

A repülőút első fél órájában azonban egyre inkább feszélyezve figyeltem, mi történik. A lány kacéran nevetgélt, minden szót megmosolygott, amit a férjem mondott – pedig ő legfeljebb rövid, udvarias válaszokat adott. Időnként „véletlenül” hozzáért a karjához, vagy épp tőle kért segítséget, hogy vegyen ki egy üveget a táskájából. A férjem, mint mindig, udvariasan viselkedett, de minden mozdulatából látszott: nincs semmi érdeklődése.

Minden rendben lett volna, ha a lány nem kezd túlzásba esni. Egyszer csak felrakta a hosszú, napbarnított lábait az előtte lévő ülés háttámlájára – éppen férjem arca elé. Ez a kihívó testtartás már nemcsak illetlen volt, hanem szándékosan provokatív. Mintha azt akarta volna üzenni: „Nézd meg, milyen vonzó vagyok.”

Ekkor elszakadt nálam a cérna. Addig nyugodt maradtam, de most felálltam, és odamentem. Nem csináltam botrányt, nem kiabáltam – de a szavaim úgy hatottak, mint egy hideg zuhany. Kedvesen, de nagyon határozott hangon közöltem a lánnyal, hogy a férjemmel nyaralni indultunk, és ha unatkozik az utazás alatt, keressen más szórakozást. Egyúttal megkértem, hogy vegye le a lábait, mert a repülő nem az ő privát hálószobája.

A lány zavartan nevetett, majd gyorsan lesütötte a szemét. Érezte, hogy túl messzire ment. Az utazás hátralévő részében már csendben ült, és alig mert megszólalni.

A férjem később csak annyit mondott: „Tudod, hogy mindig csak téged látok.” Számomra ez volt a legszebb visszaigazolás: nem volt szükség szavakra, nem kellett féltékenykedni. De azt is tudtam, hogy néha egy nőnek igenis meg kell védenie a saját helyét, a saját családját – mert vannak, akik nem ismernek határokat.

Ez a történet sok nő szívét megérinti, mert ismerős helyzetet mutat: mennyien tapasztalták már, hogy egy fiatal, kihívó lány megpróbálja magára vonni más férfi figyelmét. Az üzenet azonban egyszerű: a valódi kapcsolatot nem lehet megingatni néhány üres kacajjal és feltűnő mozdulattal.