A temetéseken mindig nehéz és gyászos a hangulat, de ez az alkalom rémálommá vált a gyászolók számára. Senki sem hitte el, amit a saját szemével látott: a nyolcéves kislány koporsója hirtelen lángra kapott a szertartás közepén, minden jelenlévő szeme láttára. Az események mögött álló valóság később derült ki – és gyökeresen megváltoztatta a gyászolók érzéseit.

Aznap reggel borús, szürke égbolt borult a város fölé, finoman szemerkélt az eső. A temetésen csak a legközelebbi családtagok voltak jelen, nem hívtak idegeneket. A kislány hirtelen, álmában halt meg. Az orvosok veleszületett szívhibáról beszéltek, holott korábban semmiféle tünet nem utalt erre.

A kis fehér koporsót rózsákkal és plüssállatokkal díszítették. Mellette állt a megtört édesanya, fekete ruhában, remegő ajkakkal. Az apa mellette állt mozdulatlanul, arcáról minden vér eltűnt. Nem tudta elfogadni, hogy ez a valóság. A pap csendben mondta az imát. Az egyik rokon beletette a kislány kedvenc plüssmackóját a koporsóba – az a mackó, amely mindig vele volt, még a kórházban is.

A gyászolók némán álltak, sokan sírtak. És ekkor… hirtelen egy reccsenés. Hangos, mintha száraz ág törne el. Mindenki odakapta a fejét – a koporsó teteje alól láng csapott fel.

– Tűz van! – kiáltotta valaki kétségbeesve.

Kitört a pánik. Az édesanya összeesett. Kiabálás, kapkodás, egyesek próbálták a kabátjukkal eloltani a lángokat, mások segítségért futottak. A temető dolgozói tűzoltó készülékért szaladtak. Minden másodperc örökkévalóságnak tűnt.

Végül sikerült eloltani a tüzet. A koporsó azonban megsérült, a virágok megperzselődtek, a plüssmackó teljesen elégett. De a legnagyobb kárt a jelenlévők lelkében okozta ez a pillanat.

Senki sem értette, hogyan történhetett meg ez. Először mécsesre gyanakodtak, vagy elektromos kisülésre a nedves idő miatt. Egyesek már szabotázst is emlegettek. A hivatalos tűzvizsgálat azonban mindenkit ledöbbentett.

Kiderült, hogy a plüssmackó belsejében egy apró lítium-ion akkumulátor volt elrejtve – valószínűleg egy hangmodulhoz tartozott, amelyet a kislány sokszor használt. A játékból egy ismert altatódal szólt, amit gyakran énekelt magának elalvás előtt. A játék a temetési idő alatt hosszasan ázott, a nedvesség pedig rövidzárlatot okozott az eszközben. Az akkumulátor ezután felrobbant, és meggyújtotta a mackót, amelytől a koporsó is lángra kapott.

A szülők összetörtek. A legfájdalmasabb ebben az egészben az volt, hogy épp az a tárgy, amely a szeretetük és a közös emlékek jelképe volt, vált egy borzalmas esemény kiindulópontjává. A csendes és méltóságteljes búcsú pillanatai rémálommá változtak.

A temetést napokkal később, új koporsóval ismét megtartották, ezúttal teljesen zártkörűen. A szülők úgy döntöttek, nem tesznek több tárgyat a koporsóba – semmit, ami az elektromossághoz köthető.

Az eset komoly közbeszédet indított el. Hogyan lehetséges, hogy egy hétköznapi játékmackó ilyen veszélyt jelenthet? Hány hasonló játék lehet még gyerekeknél, anélkül hogy bárki tudna róla?

A tragédia után sok szülő elkezdte átvizsgálni gyermeke játékait. A gyártókat is komolyabb biztonsági előírások betartására kötelezték. Bár a kisgyermeket már semmi nem hozhatja vissza, története figyelmeztetésként szolgált az egész ország számára. Egy halk, gyászos történetből országos tanulság született – egy fájdalmas, de talán megismételhetetlen lecke.