Három test, egy lélek – így telt a mindennapunk Éli, Bence és Máté, a hármas ikrek érkezése óta. Születésüktől fogva egyaránt nevettek, sírtak, ettek, és aludtak. Egymástól megkülönböztethetetlenek voltak: ugyanaz a barna haj, ugyanolyan kék szemek, és még a legapróbb gesztusaik is megegyeztek. A családunk, a barátaink csodájára jártak a szoros köteléknek, amit hárman megosztottak.

Egészen addig, míg Éli, a türkiz csokornyakkendőt viselő legidősebb testvér, egyszer csak elkezdett furcsa „emlékeket” megosztani velünk – emlékeket, amelyekről mi semmit sem tudtunk, és amik nem is történhettek meg.

Az első alkalom, amikor furcsaságot észrevettünk, egy hétköznapi délután volt. Éli leült a nappaliban, szemeiben valami távoli fény, és mesélni kezdett egy házról, amelynek vörös ajtaja volt, és egy női névről, Emmáról, akit soha nem hallottunk.

„Én ismerem Emmát,” mondta határozottan, „és az a vörös ajtós ház a régi otthonunk volt. A múltból.”

Megpróbáltuk megnyugtatni, azt gondolva, hogy a képzelete játszik vele. Az ikrek szerettek mesélni képzelt történeteket, de ez más volt. Ezek az emlékek túl élénkek voltak ahhoz, hogy csupán gyermeki fantázia legyen.

Aznap este történt az, ami mindent megváltoztatott. Éli hirtelen felriadt álmából, és zaklatottan kezdett beszélni: „Meg kell találnotok Emmát! Ő az, aki megmenthet minket.”

Nem értettük, miről beszél, de érezni lehetett az aggodalmat a hangjában. A következő napokban egyre több ilyen „emlék” bukkant fel. Minden történet egy ismeretlen múlt felé vezetett, egy olyan élet felé, amit soha nem élhettünk.

Elkezdtem kutatni, és egy régi, fényképek nélküli dobozra bukkantam a padláson. Benne találtam egy elfeledett naplót, amely egy bizonyos Emma nevű nőről szólt, aki egykoron a mi házunkban élt, még mielőtt ideköltöztünk. Az írások között olyan részletek voltak, amelyeket Éli is említett – a vörös ajtó, egy titkos szoba, egy rég elfeledett esemény.

Kezdtük megkérdőjelezni mindazt, amit ismertünk. Hogyan lehet, hogy Éli „emlékszik” egy olyan életre, amelyhez nekünk semmi közünk? Vajon lehetséges, hogy egy másik lélek költözött belé?

Az este, amikor Éli azt mondta, hogy meg kell találnunk Emmát, azután történt valami, amit semmi nem magyarázott. Az ikrek együtt voltak a szobájukban, amikor Éli hirtelen sikoltott, és eltűnt. Egyetlen másodperc alatt szinte láthatatlanul felszívódott.

Bence és Máté elképedve néztek körbe, de Éli nem volt sehol. Elkezdődött a keresés, amely felborította az egész család életét. És akkor jött a telefon – egy ismeretlen nő hívott, aki azt állította, hogy Emma, és hogy az ikreknek hozzá kellene jönniük.

Nem tudtuk, hogy hiszünk-e neki, vagy hogy milyen titkokat rejthet ez a rejtélyes nő. De azt tudtuk, hogy Élit vissza kell hoznunk.

Ezt a történetet nem lehetett többé figyelmen kívül hagyni. Egy különös kapcsolat bontakozott ki a múlt és a jelen között, egy misztikum, ami próbára tette a családot és a szeretetet.

Ez az út – az elveszett emlékek és az igazság keresése – egy olyan történet kezdete, ami mindannyiunkat megváltoztatott.