Hideg szél süvített a rozsdás roncsok és a régi olaj szaga között, miközben Emily a poros úton sétált a város széle felé. Az ösvény, amit kívülről ismert, egy roncstelepre vezetett – egy olyan helyre, ahol apró, újrafelhasználható tárgyakat keresett. Néha egy régi edényt, néha egy megjavítható cipőt. A fiatal özvegy élete a szükség és a remény végtelen körforgásává vált. Minden nap a túlélésről szólt. Fia, Ethan felnőtt, és olyan dolgokra volt szüksége, amiket egyszerűen nem engedhettek meg maguknak. Az iskolai hátizsákja már szakadt volt, és Emily remélte, hogy ma talál valamit a pótlására.

A roncstelep közelében lévő út régen üres volt. De azon a napon egy luxus fekete autó jelent meg a távolban. Hirtelen megállt, mintha a sofőr nem tudná, hová megy. Emily megdermedt. Nézte, ahogy az ablak lassan letekeredik. Nevetés hallatszott – hideg, megvető. Aztán egy kék hátizsák repült ki belülről, olyan erővel csapódva a földhöz, hogy a por lepattant róla. Az autó egy pillanat alatt eltűnt, kerekei mély keréknyomokat hagytak az úton.

Emily egy pillanatra megállt. Valaki kidobott egy szinte újnak tűnő hátizsákot. Azt mondta magában, hogy biztosan mennyei ajándék. Odament, és óvatosan felvette. Nem volt nehéz, de furcsa energiát sugárzott – nyugtalant, idegent. Felhúzta a cipzárját, és belenézett. Első pillantásra egy összehajtott pulóvert látott, drága parfüm illatával. Furcsa érzés volt, mintha még mindig ott lebegne benne annak a személynek a jelenléte, aki viselte. Amikor félretolta a pulóvert, egy kis fémtokot látott a hátizsákban, egy lezárt lakattal és számokkal a kombináción.

Abszurd volt. Mit kereshetne valami ilyesmi egy gyerek hátizsákjában? Emily körülnézett, senki sem volt ott. A szíve hevesen vert. Csak röviden habozott. Hazavitte a hátizsákot.

Otthon letette a konyhaasztalra. A kis Ethan örömmel vetette rá magát, de az anyja megállította. – Várjunk csak, először nézzük meg, mi van benne. – Megpróbálta kinyitni az aktatáskát. A zár meg sem moccant, de amikor észrevett egy kis papírdarabot a hátizsák belsejébe ragasztva, leolvasta a négy számjegyet: 0-4-2-9. Beütögette őket – és a zár kattanva jelezte.

Bent több gondosan elrendezett bankjegyköteg és egy fekete pendrive volt. Emily érezte, hogy remeg a keze. Nem aprópénz volt – biztosan több százezerről volt szó. Egy pillanatra szédült a feje. Minden, amiről valaha álmodott, hirtelen elérhető közelségbe került. Kifizethette az adósságait, vehetett Ethannek új dolgokat, új életet kezdhetett. De minél tovább kereste, annál inkább úgy érezte, hogy ez nem mindennapi lelet. Valami baj van.

Amikor bedugta a pendrive-ot a régi laptopba, a képernyő egy pillanatra elsötétült. Aztán egyetlen videoklip indult el. Egy öltönyös férfit ábrázolt, aki közvetlenül a kamerába beszélt. – Ha ezt nézed – kezdte –, akkor valószínűleg tudom, hogy megtaláltak. Ez a pénz nem tiszta. És ami a következő úton lesz, elpusztíthatja azokat az embereket, akik az egész várost irányítják. Tedd, amit jónak látsz, de ha túl akarsz élni – fuss.

A kép elhalványult. Emily a semmibe meredt. Gondolatai cikáztak a fejében. Ki ez a férfi? Mit jelent az üzenet? Honnan jött a pénz? Abban a pillanatban egy motor hangját hallotta kintről. Az autó hangját. Ugyanazt a mély motorhangot, amit a roncstelepen hallott. Kinézett az ablakon – egy fekete autó parkolt a ház előtt.

Pánikba esve felkapta a hátizsákját és a fiát. Kinyitotta a hátsó ajtót, és kirohant a sötétségbe. A ház mögötti erdő felé rohantak. Nem nézett hátra. Csak az autó ajtaját, a hangokat, a sikolyokat hallotta. Futottak, amíg ki nem fulladtak. Az erdő csendjében végre megállt. Ethan remegett. Emily a hátizsákjába kapaszkodott, és döntött. A pénzt és a pendrive-ot egy öreg tölgyfa alá rejtette, melynek törzse az időtől repedezett. Senkinek sem szólt róla.

Néhány nappal később híre ment a városban egy férfinak, akit holtan találtak egy elhagyatott raktárban. Egy hasonló aktatáskát tartott a kezében. A rendőrség egy „lehetséges tanú” keresését indította, egy nő után, akit esetleg a roncstelep közelében láttak. Emily eltűnt. Elhagyta a várost a fiával, és soha többé nem látták.

Évekkel később, amikor a munkások öreg tölgyfákat vágtak ki, az egyik alatt egy rozsdás hátizsákot találtak, benne egy fém aktatáskával. Benne egy pendrive és egy rövid levél volt: „Nem minden, amit találunk, nekünk szól. Néhány ajándék próbája annak, hogy emberek maradunk-e, vagy engedünk a kísértésnek.”