Odakint minden mozdulatlan volt: üres kutak, villogó neonfények, és távolról hallatszó autók zaja az autópályáról. A csend szinte hipnotikus volt. Aztán hirtelen egy ugatás törte meg a monotóniát. Mély, sürgető, mintha valami bajt jelezne.
Mark felnézett. Az esőfüggönyön túl, a 3-as kút mellett egy kutya állt. Vörösesbarna, csuromvizes, a szeme pedig különös fényben izzott – nem éhségtől, hanem kétségbeeséstől.
– Nézd csak, szegény állat – mondta halkan Mark.
– Hagyd, majd reggel hívjuk az állatmentőket – legyintett Daniel.
De a kutya nem mozdult. Újra ugatott, erősebben, mintha valamit el akarna mondani. Mark odalépett az ajtóhoz, és kinyitotta. A hideg szél azonnal beáramlott, az eső az arcába csapott.
– Hé, mi baj, öregfiú? – szólította meg óvatosan.
A kutya hirtelen előrerontott. Mark ösztönösen hátraugrott, de az állat nem támadott. A mellső mancsait Mark mellkasára tette, és közvetlenül az arcába ugatott – nem dühösen, hanem kétségbeesetten, mintha könyörögne.
– Elég! – kiáltotta Daniel, és kilépett a bolt elé. – Tűnj el innen, dög! – és megpróbálta elzavarni. A kutya azonban nem hátrált. Ráharapott Daniel nadrágjára, a szövet elszakadt, és a férfi pénztárcája a földre esett.
Daniel dühösen üvöltött, de a kutya hirtelen elengedte, és elszaladt a parkoló végébe. Megállt az elvezető csatorna mellett, és újra ugatni kezdett, mintha hívná őket.
– Ez meg mi a fene? – kérdezte Mark, zavarodottan.
– Bolond állat – mordult Daniel, de Mark mégis elindult utána.
A csatornához érve különös szag csapta meg. A benzin illata keveredett valamivel – valami nehéz, fémes, émelyítő. Zseblámpájával a vízbe világított. A felszín vöröses volt. Először nem akarta elhinni, amit lát.
– Daniel! Gyere ide! – kiáltotta.
Daniel odasietett, és amikor meglátta, amit Mark mutatott, elsápadt. A sárban egy fémdarab csillogott – és mellette egy darab ruha.
– Az… az egy kéz? – suttogta döbbenten.
Mark remegő kézzel hívta a rendőrséget. A kutya eközben leült a csatorna mellé. Nem mozdult, nem ugatott többé. Csak ült, és figyelt.
A rendőrök percek alatt megérkeztek. A csatorna mélyéről előkerült egy test – egy férfié, aki munkaruhát viselt. A ruhán ott volt a Crestwood logó.
– Ez nem lehet igaz – motyogta Daniel. – Itt senki sem hiányzik.
De Mark emlékezett valamire. Pár hónappal korábban eltűnt egy éjszakai műszakos – Tom volt a neve. Azt mondták, elmenekült, mert tartozott pénzzel. Senki sem kereste komolyan.
A kutya odament a testhez, megszaglászta, majd halkan nyüszített. Az egyik rendőr leguggolt mellé, megsimogatta a fejét, és csak ennyit mondott:
– Ő ismerte őt.
A nyomozás kiderítette: Tom baleset áldozata lett. Vagy talán valaki segített a halálában. A testét elrejtették a csatornában, és a kutya, aki akkor is vele volt, azóta is ott kóborolt, várva, hogy valaki meghallja a hívását.
És azon az esős éjszakán végre valaki meghallotta.
Néhány nappal később Mark visszatért a helyszínre. Virágot helyezett el a csatorna mellett. A kutya ott ült, mozdulatlanul, nyugodtan, mintha tudta volna, hogy a titok már napvilágra került. Mark magával vitte. Nevet is adott neki: Árnyék.
A Crestwood benzinkút azóta más hely lett. Az emberek suttogva beszélnek a kutyáról, amely letépte egy férfi nadrágját – és ezzel feltárta a múlt sötét titkát.
Aki pedig egy esős éjszakán elhalad a 3-as kút mellett, néha úgy érzi, mintha egy alakot látna a sötétben. Egy kóbor kutyát, aki még mindig őrzi a helyet, ahol végül igazság született.
Mert néha a fény nem a napból jön. Néha a sötétségből bukkan elő – egyetlen hűséges állat szemében.