Egy szokásos, esős este volt. Az út csúszós volt, a haladó autók fényei elmosódtak a víztükörben. Petr Novák rendőrtiszt éppen járőrözött a főútvonalon, amikor észrevett valamit, amit máskor talán észre sem vett volna. Egy kisfiú, talán három éves, az út szélén sétált. Piszkos, gyűrött ruhája lógott rajta, a kezei horzsoltak voltak, az arca sáros és fáradt. Körülötte az autók elhaladtak, de senki nem figyelt rá.

A rendőr megállt, kiszállt, és óvatosan odalépett. Minden lépését az esőcseppek csapódása kísérte az aszfaltra.
– Ki vagy? Hol van anyukád és apukád? – kérdezte halkan, de határozottan.

A fiú felnézett. Szemeiben kimerültség, félelem és kiszolgáltatottság tükröződött. Nem válaszolt. Aztán hangosan felüvöltött, teste remegett, mintha minden lélegzetvételért küzdene. Petr habozás nélkül felemelte a gyermeket, és a szolgálati autóba ültette.

Megdöbbentette a látvány. A horzsolások és zúzódások ellenére a fiú életben volt és tudatánál maradt. Azonnal mentőt hívott, és néhány percen belül a gyermek a kórházba került.

Az orvosok gyors vizsgálatot végeztek. A kisfiú alultáplált, fáradt és megijedt volt, de fizikailag életképes. Fényképe azonnal felkerült a közösségi oldalakra, abban a reményben, hogy megtalálják a rokonait.

A közösség azonnal reagált. Az emberek megosztották a fotót, találgatták, ki hagyhatta egyedül a fiút az autópályán. A hozzászólások tele voltak segítségnyújtó ajánlatokkal, néhányan javasolták a rendőrségnek, hogy kutassák át a környező falvakat, iskolákat és gyermekintézményeket.

Napok teltek el. A fiú, akit a kórház ideiglenesen „Tomcsikának” nevezett, lassan erősödött. A pszichológusok próbálták feltérképezni az emlékeit, és ami kiderült, rémisztő volt.

Tomcsika nem egyszerűen eltévedt. Kiderült, hogy olyan családból származik, ahol a szülők elhanyagolták és bántalmazták. A gyermek többször is megpróbált elmenekülni, hogy megvédje magát. Az autópályán töltött éjszaka csak az egyik kísérlete volt a túlélésre.

A rendőrség elkezdte keresni a szülőket. Néhány nap múlva mindkettőt előállították – az anyát és az apát is – és bántalmazás és elhanyagolás vádjával gyanúsították meg. Tomcsika biztonságba került, nevelőszülőkhöz, ahol végre nyugalmat és védelmet talált.

Az eset sokkolta a helyi közösséget, és széles körű vitát váltott ki a közösségi médiában arról, mennyire fontos odafigyelni a körülöttünk lévő gyerekekre.
„Ha a rendőr nem vette volna észre a kisfiút, ki tudja, mi történhetett volna vele” – írták az emberek.

Tomcsika története a figyelem és az emberiesség szimbólumává vált. Egyetlen találkozás, egyetlen tett, és egy ember életet menthetett. Megmutatta, hogy még a gyors, zajos világban is lehet valaki, aki megáll, észrevesz és cselekszik.

Talán a legfontosabb üzenete a történetnek: a gyerekek kiszolgáltatottak, és szükségük van arra, hogy a felnőttek figyeljenek rájuk. Egyetlen pillanat, amikor valaki észreveszi őket, a különbség lehet az élet és a halál között.