„Ebben a hónapban már külön költségvetésünk lesz” – jelentette be a férfi.
„Rendben” – válaszolta vonakodva a nő. Már régóta felkészült erre.
Szavai majdnem megfullasztották a férfit.

A frissen sült csirke illata töltötte be a konyhát, meleg és otthonos hangulatot teremtve. Olga óvatosan vette ki a sütőből a szaftos, aranybarnára sült madarat – Dimitár kedvenc ételét, amelyet minden pénteken elkészített a házasságuk 18 éve alatt. A konyhában hallatszott az edények csilingelése, mintha egy óda lenne az együtt töltött éveikhez.

A 17 éves lányuk, Katerina a szokásos módon terített, ügyesen elhelyezve az evőeszközöket. „Kész a vacsora” – jelezte Olga, miközben meleg falatokat helyezett a tányérokra.

Az ajtóban megjelent Dimitar furcsa, enyhén feszült mosollyal. Olga azonnal észrevette. Az évek során megtanulta felismerni férje érzelmi finomságait. A tekintetből látta, hogy sürgős, fontos bejelentés közeledik.

„Nagyon jól illatozik” – mondta Dimitar, miközben leült az asztalhoz. „Amúgy azon gondolkodtam…” Olga megdermedt egy pillanatra a merőkanállal a kezében, és őt figyelte.

Katerina, aki a telefonját bújta, kíváncsian hallgatta a beszélgetést. „Figyelj, drágám…” – kezdte Dimitar, egy falat csirkét vett bele az ajkába, és tovább folytatta: „Azt hiszem, újragondolhatnánk a családi költségvetést.”

Olga nyugodtan leült, bár egy kellemetlen görcs szúrt a mellkasában. „Tényleg?” – kérdezte, próbálva megőrizni nyugalmát. „Igen” – válaszolta Dimitar.

Száját szalvétával törölte meg, élvezve a pillanatot. „Ettől a hónaptól külön költségvetést vezetünk. Mindenről külön fizetsz majd, amit te keresel.”

Ezt úgy mondta, mintha korszaktörő bejelentést tesz, amit mindenki ámulatba ejt.

Katerina felemelte szemét a telefonról, és rákérdezett: „Apa, de te nem is dolgozol, igaz?”

„Ezért lenne ésszerű, ha neked fix összeget különítenék el a háztartásra, én pedig a saját pénzemmel gazdálkodom.” – válaszolta Dimitar, észre sem véve a gyermek reakcióját.

Olga nyugodtan vett egy falat csirkét, elgondolkodva rágta. A konyhában feszült csend uralkodott, melyet csak az óra halk kattogása törte meg.

„Rendben” – mondta Olga közönyösen.

Dimitar majdnem megfulladt attól, amit aztán hallott…

Egy vacsora, ami túlmutat a költségvetésen

Ez a rövid jelenet nem pusztán arról szól, hogy két ember külön kezeli a pénzügyeit. Ennél mélyebb: hatalomról, fölényről és elválásról. Olga éveken át profiként navigált a szerepeiben: feleség, anyuka, kezelője a háztartás minden apró részletének. A bejelentés viszont nem a közös célokról vagy együttműködésről szólt – hanem elválasztásról.

Katerina kérdése, hogy „apa, te nem dolgozol”, metaforikusan feloldja a feszültséget. Az igazság egyszerű, mégis zavarba ejtő: a férfi, aki fizetés nélkül akar szabályokat alkotni, feloldja saját pozícióját. Olgát előre honolt. Nem dühös, nem tragikus, hanem csak csendesen kimondja, hogy „rendben”. Ez a szavak nélküli ellenkezés jobban beszél, mint bármilyen felháborodás.

A vacsoraasztalnál történő ilyen alapvető döntések látszólagos érzelmi semlegességgel bomlaszthatják fel a bizalmat. És bár a kérdés a költségvetést emeli be a történetbe, valójában egy tágabb emberi valóságot bontogat – a szerepek elmosódását, a lelkileg elszakadó emberek néma mozdulatát, ami talán már túl későn történik.