A rendőrségi ügyeletre halk, remegő gyerekhang érkezett. A hang tulajdonosa nyilvánvalóan ideges volt, és sírás határán állt.
– Kérem, segítsenek… Az apukám a padló alatt van – mondta.

A vonal másik végén ülő rendőr először nem tudta, mit válaszoljon. Sok tapasztalat után is ritkán hallott ilyet. A gyerekek gyakran játszanak vagy kitalálnak történeteket, de a hangjában volt valami különös – a félelem és a kétségbeesett bizonyosság furcsa keveréke.
– A padló alatt? Át tudnád adni anyukádat? – kérdezte óvatosan.

A lány egy pillanatra elhallgatott, majd így felelt:
– Anyu nem hisz nekem… de én tudom, hogy ott van. Ő maga mondta.

A rendőr meghökkent.
– Hogyan mondhatta ezt neked?
– Álmomban jött hozzám. Azt mondta, hogy a padló alatt fekszik, és meg kell találnom.

Ekkor már a járőrök nem maradhattak tétlenek. Még ha csak egy gyerek képzelgéséről is volt szó, a kötelességük volt ellenőrizni. Felírták a címet, és azonnal útnak indultak.

Amikor megérkeztek, az anya nyitott ajtót. Nyugodt volt, bár kissé zavart a rendőrök váratlan látogatása.
– Nem tudom, mit mondott a lányom, de biztosan megint a meséit találja ki. A férjem néhány napja nincs itthon, összevesztünk, talán elment a rokonaihoz – magyarázta.

A kislány azonban közben előkerült a folyosóról, kezében egy régi plüssmackóval. Szótlanul a nappaliba ment, és a szoba egyik sarkára mutatott, ahol nemrég új laminált padlót raktak le.
– Ott – mondta halkan, de megingathatatlan meggyőződéssel.

A rendőrök engedélyt kértek, hogy a padló alá nézhessenek. Az anya először tiltakozott, mondván, teljesen felesleges, de végül beleegyezett. Az egyik járőr észrevette, hogy azon a ponton, ahová a lány mutatott, a padló kissé felpúposodott – mintha alatta valami nem odaillő dolog lenne.

Óvatosan felemelték a padlódeszkákat. A szag, ami kiszabadult, azonnal megadta a választ, még mielőtt bármit is láttak volna. Néhány másodperc múlva már egyértelmű volt – egy férfi holttest feküdt ott. Az azonosítás nem tartott sokáig.

Az anya arca elsápadt, és zavartan hebegni kezdett. A kislány félreállt, lehajtotta a fejét, mintha már régóta készült volna erre a pillanatra.

A helyszínt azonnal lezárták. A boncolás megerősítette, hogy a férfi több nappal korábban halt meg, és halála nem volt természetes. A gyanú egyetlen emberre terelődött, aki hozzáférhetett a helyszínhez – a feleségére.

A kihallgatáson az anya először tagadott, majd egy „ismeretlen betörőre” próbálta hárítani a felelősséget. A bizonyítékok azonban egyértelműek voltak – DNS-nyomok, vérfoltok a fészerben talált szerszámon, ujjlenyomatok. A motiváció is kiderült: régóta fennálló családi konfliktus és anyagi problémák.

Az eset hatalmas visszhangot váltott ki a médiában és a közvéleményben. Sokan kérdezték, hogyan lehetséges, hogy egy nyolcéves gyerek ilyen döntő szerepet játszott egy súlyos bűncselekmény felderítésében. Pszichológusok szerint a gyermeki intuíció és érzelmi érzékenység képes lehet felfedni az igazságot, amit a felnőttek hajlamosak figyelmen kívül hagyni.

A kislány a tragédia után a nagyszüleihez költözött. A rendőrök, akik a helyszínen voltak, elismerték, hogy ezt a hívást soha nem fogják elfelejteni.
– Soha nem felejtem el, ahogy teljes bizonyossággal mutatott arra a helyre. Mintha valóban tudta volna, hogy ott fogjuk megtalálni – mondta egyikük.

A történet figyelmeztetésként szolgál: még a legképtelenebbnek tűnő kijelentések is vezethetnek egy megrázó igazság feltárásához – és néha érdemes meghallgatni a legfiatalabbakat is, még ha szavaik elsőre hihetetlennek tűnnek is.