Egy teljesen szokványosnak ígérkező hétköznapi este volt. A nappali tompa világításában, egy könyv társaságában próbáltam megnyugodni egy fárasztó nap után. A külvilág zaja kizárva, a ház csendje megnyugtatóan ölelt körül. Egyszerűen semmi nem utalt arra, hogy néhány percen belül az egész valóságom felborul.

Hirtelen, a csendet egy borzalmas, éles, fülsiketítő hang hasította ketté a konyha felől. Az adrenalinszintem az egekbe szökött. Felpattantam, és ösztönösen a hang irányába rohantam. Nem tudtam, mire számítsak – betörő? Gázrobbanás? Áramzárlat? De amit ott találtam, az minden várakozásomat felülmúlta.

A konyhában füst gomolygott, a mikró ajtaja félig kinyílt, a padlón pedig szilánkok hevertek. Első ránézésre úgy tűnt, hogy valamilyen háztartási baleset történt. De hamar kiderült, hogy ennél sokkal több van a háttérben. A mikróban ugyanis nem étel, hanem egy szokatlan, idegen tárgy volt – valami, amit soha nem láttam korábban. A külseje fémből készült, részben megolvadt, és olyan geometriai minták voltak rajta, amik nem illettek semmilyen ismert használati tárgyra.

Először azt hittem, valaki tréfát űz velem. A tárgyat óvatosan kivettem – meglepően könnyű volt –, és az asztalra tettem. Ekkor észrevettem, hogy a konyhapult egy része égett, mintha a tárgy valamilyen energiát bocsátott volna ki magából. De a legmegdöbbentőbb akkor történt, amikor a fémtárgy halkan rezegni kezdett. Nem volt semmilyen bekapcsoló gomb rajta, mégis életre kelt.

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hívjam a rendőrséget vagy tűzoltóságot, de valami visszatartott. Talán a kíváncsiság, talán valami megmagyarázhatatlan ösztön. A tárgy oldalán megjelent egy halvány fény, és egyetlen szót formált ki – “Nyisd ki”. Magyarul. A hátamon végigfutott a hideg.

Nem volt egyszerű döntés, de végül engedtem a kíváncsiságnak. Lassan, remegő kézzel próbáltam valamilyen nyitási lehetőséget találni, amikor a szerkezet szinte magától szétcsúszott, feltárva a belsejét. Egy kis tekercselt pergamentekercset rejtett, rajta egy kézzel írt üzenettel. A tinta már kissé elmosódott, de az olvashatósága nem veszett el teljesen:

“Ha ezt olvasod, akkor a ciklus elindult. Az idő már nem lineáris. Keresd meg a többi kulcsot, mielőtt túl késő.”

Az üzenet semmitmondónak tűnt, de azonnal azt éreztem, hogy valaminek a részesévé váltam. Talán egy játék? Egy társasjáték promóciós eszköze? Egy titkos társaság próbája? Semmi sem tűnt valószínűnek, de egyre több kérdés merült fel. A pergamen mögött egy GPS-koordinátát is találtam – egy elhagyatott raktárhoz vezetett a város szélén.

Aznap este nem aludtam. A történtek megráztak, de ugyanakkor lenyűgöztek is. A másnap délelőtt, miközben a világ számára minden folyt tovább a megszokott kerékvágásban, én már a megadott helyszín felé tartottam, hogy megfejtsem a rejtélyt. És amit ott találtam, csak még mélyebbre húzott ebbe az ismeretlen világba.

A történetem itt nem ér véget. Mert amit egy ártatlan hang zavart meg az otthonomban, az nem egy egyszerű baleset volt. Az események láncolata elindult – és nincs visszaút.

Ez nem egy kitalált novella. Ez egy megtörtént esemény beszámolója – legalábbis számomra. Hogy elhiszed-e, az már rajtad múlik. De ha egy nap egy szokatlan tárgyat találsz a házadban, jusson eszedbe ez az este. Lehet, hogy az univerzum épp téged választott ki a következő fejezethez.