János egy teljesen hétköznapi férfi volt. Harmincas éveiben járt, visszahúzódó természetű, kevés baráttal, és csendes élettel. Egyedül élt egy régi bérlakásban Budapest külvárosában. Az utóbbi időben azonban furcsa tüneteket kezdett észlelni magán. Éjszakánként egyre gyakrabban vakarta magát, vörös foltok jelentek meg a testén, amelyek viszkettek, égtek, sőt néha gennyesedtek is. Először ágyi poloskákra gyanakodott – nem is alaptalanul, hiszen a régi épületben már korábban is felütötték fejüket ezek az élősködők.

János maga próbálta megoldani a problémát: speciális spray-eket vásárolt, gőztisztítót bérelt, még matracot is cserélt. De a viszketés csak erősödött. Minden reggel újabb csípések jelentek meg a hátán, lábán, sőt néha még az arcán is. A bőre lassan sebesedni kezdett, és az éjszakák lidércnyomássá váltak. Végül – sok habozás után – elment orvoshoz.

Az orvos, dr. Méhes Júlia, bőrgyógyász volt, aki már sok mindent látott pályafutása alatt. De amit János hátán látott, az szó szerint megrémítette. A férfi pólóját felemelve olyan látvány tárult elé, amilyet legfeljebb tankönyvek ritka esetek rovatában lehet látni: a hát bőre alatt apró, mozgó dudorok voltak. Szinte mintha valami élne benne.

Azonnali beutalást írt, és Jánost kórházba szállították. Ott alapos vizsgálatnak vetették alá: vérvételek, szövetminták, ultrahang. A diagnózis mindenkit sokkolt – János testében nem csupán rovarcsípések voltak. A bőre alá egzotikus élősködők petéi kerültek, valószínűleg egy korábbi külföldi utazása során, és azok idővel fejlődni kezdtek. Amit ő ágyi poloskáknak hitt, azok csak a következmények voltak – a valódi probléma sokkal mélyebben gyökerezett.

A testében több tucatnyi lárvát találtak – egy ritka trópusi parazita fajta, amely általában csak Afrikában és Dél-Amerikában fordul elő. A fertőzés útja rejtélyes maradt, de az orvosok szerint elképzelhető, hogy egy egzotikus dísznövény, esetleg importált bútordarab lehetett a fertőzés forrása. Az orvosi stáb azonnali műtéti beavatkozást javasolt, és Jánost több órás operációnak vetették alá, hogy eltávolítsák a bőre alatt fejlődő élőlényeket.

A műtét sikeres volt – de az élmény örökre megváltoztatta János életét. Nemcsak fizikailag kellett felépülnie, hanem lelkileg is. Az első hetekben rémálmok gyötörték. Rettegett attól, hogy valami megint „megmozdul” a testében. Pszichológushoz járt, és hosszú hónapokba telt, mire újra képes volt nyugodtan aludni.

Története hamar bejárta az internetet. Először csak egészségügyi fórumokon, majd híroldalakon is megjelent. Az emberek megdöbbenve olvasták, hogyan lehet valaki ilyen szinten fertőzött úgy, hogy szinte semmit nem vesz észre időben. Orvosi körökben tananyag lett belőle, és sok szakértő hangsúlyozta: ez egy élő példa arra, hogy mennyire fontos időben orvoshoz fordulni, ha a tünetek nem múlnak el.

A közösségi médiában elterjedt a mondás: „Ha vakarózol, ne csak poloskára gondolj!” – ez pedig János történetéből ered. A férfi ma már sokkal körültekintőbben él: rendszeresen jár kontrollra, odafigyel a higiéniára, és nem vásárol kétes eredetű importált tárgyakat. A lakását teljesen átalakíttatta, minden régi bútort kidobott, és új életet kezdett – szó szerint a nulláról.

Ez a történet több mint egy rémisztő eset: ez figyelmeztetés mindannyiunk számára. Az emberi test hihetetlen dolgokra képes – de néha észrevétlenül válik idegen élőlények otthonává. János szerencsés volt: idejében került a megfelelő kezekbe. De mi lett volna, ha tovább vár?

A válasz talán már sosem derül ki. De az biztos, hogy többé soha nem nézünk ugyanúgy egy csípésre – és talán ez így van jól.